Markos György a mai humoristákról: Feltalálták a humormentes kabarét

Markos György 25 évvel ezelőtt vonult vissza a színpadtól, előtte Nádas György volt állandó fellépőtársa. A humorista, akivel 80. születésnapja alkalmából készített interjút a Blikk, azóta sem bánta meg a döntését.

A színpad és a fellépések nem hiányoznak. Tudtam, hogy a csúcson kell abbahagyni, és nem szabad megvárni, amíg elkezdenek sajnálni vagy szánni, mert már nem vagyok jó, és csak leégetem magam. Tudni kell visszavonulni. A mai napig hívnak fellépni, de mindig nemet mondok, mert van egy színvonal, s ha azt már nem tudja teljesíteni az ember, nem szabad felállnia a színpadra. Vannak, akik nem veszik észre, hogy már régen nem tudják megugrani ezt a színvonalat, de, mondjuk, a megélhetésük miatt mégis vállalnak ilyen műsort, ami azért más kérdés

– mondta Markos, aki a mai humoristákról és a modern kabaréról is elmondta a véleményét.

Belehallgattam ilyen kabarénak mondott dolgokba, és rájöttem, hogy feltalálták a humormentes kabarét. Nem akarok senkit sem bántani, de humoristának lenni komoly dolog… Sokan belevágnak ebbe, pedig nem kéne, de végül úgyis a közönség dönti el, ki tetszik neki.

Bár már nem humoristaként, Markos jelenleg is dolgozik, polgárőrként és hadtörténészként.

„A polgárőrséggel végezzük a dolgunkat, mindenből kiveszem a részem. Mi ezzel segítünk az embereknek. Bűnmegelőzési előadásokat tartok, ahol időseknek adok tanácsot, hogy mire figyeljenek, hogyan ne váljanak csalók áldozataivá. De emellett is sok a dolgom, ugyanis hadtörténészként a Magyarországon forgató külföldi stáboknak segítek. Például német színészeknek mutatom meg, hogyan kell tartani a puskát, meg egyáltalán, hogy mi mire való” – árulta el.

„Négyszer jöttem ki a halál torkából”

Korával kapcsolatban elmondta: nem érzi magát nyolcvanévesnek, de azért a tükörképe meg tudja őt lepni. Minden napra ajándékként tekint, miután egészsége az ezredfordulón drámaian leromlott. Akkor sztrókot kapott, amiből teljesen felépült, majd öt év múlva egy kórházi vizsgálat közben szívrohama volt.

Négyszer jöttem ki a halál torkából, igaz, nekem is volt felelősségem abban, hogy majdnem meghaltam. Nem figyeltem magamra, aztán jött az utolsó figyelmeztetés, a stroke. Na, ott 180 fokos fordulatot kellett vennem, mert tudtam, ha nem teszem, vége lesz mindennek

– mondta Markos, aki azóta életmódot váltott, és ma mindent megtesz az egészségéért: „Napi öt kilométert futok vagy sétálok, karateedzésre és konditerembe járok. Az orvosaim is megmondták, hogy rendszeres mozgás nélkül már nem élnék”.

Az elmúlt időszakban több pályatársát és közeli barátját elveszítette: Fenyő Miklós, Szolnoki Péter és Szilágyi Tibor halála különösen megviselte. „Tibi halála váratlanul ért, úgy tudtam, makkegészséges, és egyszer csak jött a hír a semmiből, hogy már nincs köztünk. Petiről tudtam, hogy beteg, de olyan fiatal volt, bíztam benne, hogy a koránál fogva meggyógyulhat. Ezek a hírek lesújtják az embert. Ilyenkor értékeljük igazán azt, hogy egészségesek vagyunk és hogy fentről vigyáznak ránk” – fogalmazott Markos György.

Kapcsolódó

The post Markos György a mai humoristákról: Feltalálták a humormentes kabarét first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Trump megfenyegette Iránt: minden hormuzi támadás után Teheránt fogja bombázni

Csütörtökön ismét nagyot ugrik az üzemanyagok ára

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.74Ft
23 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 22:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.83Ft
23 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Jul 2026 22:20 UTC
Latest change: 22 Jul 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »