
Szatmáry Kristóf, a Fidesz elnökségi tagja az egyik tusványosi kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, a párt szerdai elnökségi ülésén szó volt arról, hogy rendőrségi eljárások indulhatnak fideszes politikusok ellen. A politikus azt mondta, az ülésen elhangzott, hogy mindenki készüljön arra, hogy fél év múlva az elnökségben ülő emberek kétharmadát elvihetik vezetőszáron.
Szatmáry később bővebben is beszélt a 444-nek az esetről.
„Belső információink szerint van egy 100-as lista, amin a hatalom, ha törik, ha szakad, végig akar menni. A cirkusz szempontjából vezetőszáron el akarják vinni a Fidesz felsővezetését és alsóbb szintű politikusait is. Ughy Attila és Bús Balázs esete jól mutatja, hogy indokolatlan módon, látványosan bevisznek embereket csak azért, hogy a feszültséget fenntartsák. Az hangzott el az ülésen, hogy az elnökségben ülő emberek kétharmada valamilyen rendőri atrocitás alá fog esni a következő néhány hónapban, és erre mindenki készüljön fel.”

Szatmáry nem akarta megnevezni az elnökségi tagot, aki figyelmeztette az ülés résztvevőit. Viszont azt mondta, mindenki számára megrázó volt az információ, mindenki elgondolkozott rajta, hogy vajon a 33 százalékba tartozik-e.
A Fidesz-elnökség elvileg 28 fősre bővült a nyári kongresszuson. Tagja Orbán Viktor pártelnök, a négy alelnök (Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár, Kreicsi Bálint), automatikusan tag még a választmány elnöke (Kövér László), a parlamenti frakcióvezető (Gulyás Gergely volt eddig, Bóka János lesz), és az EP-delegáció vezetője (Deutsch Tamás), plusz a 20 megyei és a budapesti elnök.







