Borbély Balázs: Jól játszottunk, nekünk voltak nagyobb helyzeteink

„Jó teljesítményt nyújtottunk az első perctől kezdve, de voltak olyan periódusok, amikor ellenfelünk beszorított bennünket. De önfeláldozóan védekeztünk, jól játszottunk, talán a nagyobb helyzeteink is nekünk voltak” – nyilatkozta a Sport TV-nek Borbély Balázs, a Ferencváros edzője.

Hozzátette, tudták, mit várhatnak a Twentétől, de támadásban és védekezésben is sikerült jól futballozni ellene.

A kapus Dibusz Dénes szerint mindenki láthatta, milyen jó ellenféllel kerültek szembe.

A Twente úgy kezdett, hogy levegőhöz is alig jutottunk. Szerencsére akkor sikerült megszereznünk a vezetést, ami fontos pillanat, főleg idegenben. Ez megnyugvást adott, utána jól helytálltunk, küzdöttünk, a taktikai feladatokat pedig, amelyeket ránk bíztak, meg tudtuk oldani.

Kapcsolódó
ENSCHEDE, NETHERLANDS - JULY 23: Kristoffer Zachariassen of Ferencvaros and Lenny Joseph of Ferencvaros celebrate their team's second goal during the UEFA Europa League 2026/27 second qualifying round first leg match between FC Twente and Ferencvaros at FC Twente Stadium on July 23, 2026 in Enschede, Netherlands. (Photo by Rene Nijhuis/MB Media/Getty Images)
Óriási EL-bravúr: Hollandiában szerzett előnyt a Fradi

A magyar csapat mindkét gólját Lenny Joseph szerezte.

The post Borbély Balázs: Jól játszottunk, nekünk voltak nagyobb helyzeteink first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Óriási hot dog-szobor visszatér a New York-i Times Square-re

Böde gólja későn jött, otthon kapott ki a Paks a Panathinaikosztól

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.18Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 05:25 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 05:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 05:25 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 05:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »