Böde gólja későn jött, otthon kapott ki a Paks a Panathinaikosztól

Az első nagy védést Kovácsik mutatta be a 20. percben, ezt követően fölénybe kerültek a legutóbb Európa Liga-nyolcaddöntőig jutó vendégek, vezettek néhány ígéretes támadást a széleken, és éppen egy ilyen jobb oldali akció végén – ha szerencsés körülmények között is, de – vezetést szereztek a menteni igyekvő Vas öngóljával (0-1).

Térfélcserét követően ismét jól kezdett a Paks, de a Panathinaikosz hamar átvette az irányítást, Tetteh nagy helyzetben nem találta el a kaput, viszont Andino már nem hibázott, amikor Szabó lábáról pattant hozzá a labda (0-2).

Ebben a periódusban a görögök akár a párharcot is eldönthették volna, de Jagusic emelése elszállt a bal kapufa mellett. Bognár hármas cserével próbálta rendezni a sorokat, a szakember változtatásai pedig teljesen megfordították a meccs képét.

Böde ugyanis az első labdaérintéséből maga mögül a keresztlécre húzta a labdát, de ezen kívül is volt szép akciója és ígéretes lehetősége a Paksnak. A veterán csatárnak aztán kevesebb, mint tíz perc kellett a szépítéshez, mesterien tekert a bal felső sarokba (1-2).

A hátralévő húsz percben a tolnaiak küzdöttek tovább becsülettel, de a hajrában már nem volt komoly lehetőségük, ráadásul a görög kontrák ismét veszélyessé váltak, Kovácsiknak háromszor is védenie kellett.

Végül a Paks nem tudott egyenlíteni, így egygólos hátránnyal utazik jövő héten Görögország fővárosába.

Konferencia Liga, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés

Paksi FC – Panathinaikosz (görög) 1-2 (0-1)
Paks
v.: Bilbija (bosnyák)
Paks: Kovácsik – Szekszárdi (Győrfi, a szünetben), Vas, Szabó J. – Lenzsér (Kuzma, 82.), Windecker, Balogh, Zeke – Hahn (Pető, 62.), Papp (Horváth, 62.) – Szalai (Böde, 62.)
Panathinaikosz: Pena – Caprasz, de Vrij, Tuba, Kiriakopulosz – Jagusic (Konturisz, 79.), Camara, Gnezda Cerin (Chirivella, 64.) – Zaruri (Pellistri, 69.), Tetteh (Rastoder, 64.), Andino (Pantelidisz, 69.)
gól: Böde (71.), illetve Vas (41., öngól), Andino (56.)
sárga lap: Caprasz (53.), Gnezda Cerin (55.), Pantelidisz (91.)

Kapcsolódó
Cibla Flórián, a Debrecen játékosa (j2) gólöröme a Konferencia-liga selejtezőjének 2. fordulójában játszott Debreceni VSC - Pjunik Jereván mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2026. július 23-án.
Cibla jól tekert, előnnyel mehet Jerevánba a Loki

A Debrecen egygólos győzelmet aratott a Konferencia Liga-selejtezőjében.

The post Böde gólja későn jött, otthon kapott ki a Paks a Panathinaikosztól first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Borbély Balázs: Jól játszottunk, nekünk voltak nagyobb helyzeteink

Személyesen találkozott Sulyok Tamás és Forsthoffer Ágnes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.18Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 05:25 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 05:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 05:25 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 05:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »