Magyar Péter Romsics Ignáccal találkozott

Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal, egyetemi tanárral találkozott Magyar Péter miniszterelnök és helyettese, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A kormányfő a közösségi médiában közzétett fénykép mellett sokat nem árult el a találkozóról, hacsak annyit nem, hogy „a nemzetünk előtt álló sorskérdésekről” beszélgettek.

Professzor úrnál talán senki nem ismeri jobban a magyar történelmet

– írta a miniszterelnök, megköszönve egyúttal a találkozó élményét és a könyvet is, jóllehet, az nem derült ki, hogy melyik könyvről volt szó.

Romsics legújabb önálló kötete Hannibal ante portas – Hírünk a világban címmel jelent meg idén év elején a Helikon Kiadónál. A könyv Európa geopolitikai fenyegetettségével, az Erópai Unió jövőjével, valamint az Orbán-rendszer nyugati sajtóban kialakult képével foglalkozik.

Sulyok Tamás köztársasági elnök távozását követően sor került más, hasonló találkozókra is.

Hétfőn Magyar Péter még Polgár Judittal nemzetközi sakknagymesterrel egyeztetett, aki végül visszautasította az államfő-jelöltség lehetőségét. Ezen  a találkozón más résztvevőt a miniszterelnökön túl nem neveztek meg.

Kedden a Vidéki prókátorként ismert Fülöp Botond ügyvéddel találkozott a kormányfő a Miniszterelnökségen. A közös fényképen szintén ott volt Ruff Bálint kancelláriaminiszter is. Fülöp korábban azt mondta, hogy sok nála alkalmasabb ember lenne a posztra, de lennének elképzelései arról, miként töltené be a tisztséget – ezért a találkozó időzítése feltűnő, bár Magyar nem állította, hogy a jelöltségről tárgyaltak.

Polgár Judit óta más, személyes találkozót lehetséges államfőjelölttel nem jelentettek be nyilvánosan.

The post Magyar Péter Romsics Ignáccal találkozott first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Az Öböl-menti olajtermelők alternatív útvonalakat építenek a Hormuzi-szoros megkerülésére

Lenny Joseph megőrjítette a Twentét, idegenben nyert a Fradi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.19Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 07:25 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 07:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.72Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 07:25 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 07:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »