Cibla jól tekert, előnnyel mehet Jerevánba a Loki

A találkozó elején úgy tűnt, a vendégek kicsit megszeppenve futballoznak, ezt azonban nem tudta kihasználni a Debrecen, ellenfele pedig fokozatosan kijött a szorításból, sőt, a félidő közepén közelebb is állt a gólszerzéshez. Az első igazán nagy hazai lehetőségre a 31. percig kellett várni, ekkor Kocsis fejelhetett, a labda azonban a kapufán csattant.

A második játékrészt nagy lendülettel kezdte a Debrecen, azt lehetett érezni, hogy közel áll a vezetés megszerzéséhez, mégis a vendégek dolgoztak ki egy nagy lehetőséget, Andrejev azonban hárított.

Helyzetre helyzettel, majd góllal válaszolt a magyar együttes: egy kirúgást rosszul játszották meg a vendégek, a Debrecen az ellenfél térfelén labdát szerzett, a saját nevelésű 21 éves Cibla Flórián pedig 18 méterről gyönyörűen tekert a bal felső sarokba (1-0).

A vendégek kis híján egy hasonlóan nagy góllal egyenlítettek, de a kapufa kisegítette a Debrecent.

A DVSC a mérkőzés utolsó szakaszában könnyen kényelmes helyzetbe kerülhetett volna, de Kocsis ziccert hibázott. A házigazdák ezzel együtt is magabiztosan őrizték előnyüket, győzelmük nem forgott veszélyben.

A visszavágót egy hét múlva rendezik, a továbbjutóra pedig a dán FC Köbenhavn vagy az ukrán Polisszija Zsitomir vár.

Konferencia Liga, selejtező, 2. forduló, első mérkőzés

Debreceni VSC – Pjunyik Jereván (örmény) 1-0 (0-0)
Debrecen, 8523 néző
v.: Karlsen (dán)
Debrecen: Andrejev – Tercza (Szécsi, 80.), Hofmann, Lang, Guerrero (Keller, 80.) – Dzsudzsák (Szain, 80.), Samper, Boskovic – Kocsis D., Baldoni (Szendrei, 63.), Cibla (Macsó, 73.)
Pjunyik: Avagjan – Vakulenko, Iszlamovics, Kovalenko, Almeida (Darbinjan, 57.) – Harutjunjan (Witi, 66.), Hovhanniszjan, Kulikov (Griffith, 66.) – Dasjan (Kainurgiosz, 28.), Yansané (Pikisz, 66.), James
gól: Cibla (59.)
sárga lap: Boskovic (94.), illetve James (33.), Witi (82.), Kovalenko (89.)

(MTI)

Kapcsolódó
ENSCHEDE, NETHERLANDS - JULY 23: Kristoffer Zachariassen of Ferencvaros and Lenny Joseph of Ferencvaros celebrate their team's second goal during the UEFA Europa League 2026/27 second qualifying round first leg match between FC Twente and Ferencvaros at FC Twente Stadium on July 23, 2026 in Enschede, Netherlands. (Photo by Rene Nijhuis/MB Media/Getty Images)
Óriási EL-bravúr: Hollandiában szerzett előnyt a Fradi

A magyar csapat mindkét gólját Lenny Joseph szerezte.

The post Cibla jól tekert, előnnyel mehet Jerevánba a Loki first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Szentpétervár füstben az ukrán hadsereg két csapása után a Wildberries-raktár ellen

Zelenszkij ki nem kényszerített hibája az egyik legsúlyosabb politikai válságot robbantotta ki Kijevben a háború kitörése óta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.17Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 11:25 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 11:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.08Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 11:25 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 11:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »