Terepen bizonyították, hogy a kémiai szúnyoggyérítés a méheket és a lepkéket is pusztítja

Először végeztek Magyarországon kontrollált terepi vizsgálatot arról, hogy az itthon alkalmazott földi szúnyoggyérítés a csípőszúnyogok mellett milyen hatással van más repülő rovarokra. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói arra jutottak, hogy a módszer rövid távon átlagosan közel felére csökkentette a szúnyogok számát, ugyanakkor jelentős mértékben érintette a nem célzott, köztük a beporzó rovarokat is. A vizsgálat a földi ULV (ultra low volume) technológiára terjedt ki, ahol a Deltametrin nevű rovarirtó szerint nagyon kis mennyiségben, finom, ködszerű cseppek formájában juttatnak a levegőbe. Ezt a fajta gyérítést általában napnyugta után vagy hajnalban végzik, amikor a szúnyogok a legaktívabbak.

A kutatás érdekessége, hogy külön vizsgálták a gyérítés hatását az őshonos és inváziós szúnyogfajokra, ugyanis korábbi feltételezések szerint az inváziós fajok (mint az ázsiai tigrisszúnyog vagy a koreai szúnyog) kevésbé érzékenyek a hagyományos földi kémiai kezelésekre. „Ezek a fajok ugyanis inkább nappal aktívabbak, kisebb területen mozognak, és gyakran védettebb, emberközeli környezetben – sűrű növényzetben, udvarokban, épületek körül – tartózkodnak, ezért az irtószerek is várhatóan kevésbé hatnak rájuk. A vizsgálat eredményei azonban kimutatták, hogy az inváziós és az őshonos fajok egyedszáma rövid távon hasonló mértékben csökkent a kezelések után. Ez arra utal, hogy a jelenlegi földi ULV-eljárás az inváziós szúnyogokra is hat, a hatás nem különíthető el attól, amit az őshonos fajok esetében mértek a kutatók” – írják a közleményben.

A vizsgálatban áltagosan mintegy 45 százalékkal csökkent a szúnyogok egyedszáma a kezelt területeken, de a hatékonyság nem volt egységes: néhol erős, máshol alig kimutatható hatás jelentkezett. Ezt a helyi környezeti tényezők, például a szúnyogok kiinduló egyedszáma és a szélviszonyok is befolyásolták.

Azt is megállapították, hogy a földi ULV-kezelések nem szelektívek: a kutatási célokra használt nagy hálókkal, az úgynevezett Malaise-csapdákkal gyűjtött minták alapján a szúnyogokon kívül más repülő rovarok egyedszáma is erősen visszaesett az érintett területeken. Ez a csökkenés főként a kisebb és közepes méretű rovaroknál volt jelentős, és a technika a beporzókat, így a zengőlegyeket, a méheket és a lepkéket is pusztította.

„A vizsgált ULV-alapú gyérítés egyértelmű ökológiai kihívást jelent. Miközben rövid távon csökkenti a szúnyogok számát, ezzel párhuzamosan hasonló mértékű károkat okozhat a repülő rovar-közösségekben is. Ezért a jelenlegi gyakorlat átgondolása szükséges a fenntarthatósági szempontok alapján, és indokolt lenne nagyobb hangsúlyt adni az integrált szúnyoggyérítésnek, különösen a tenyészőhelyek felszámolásának, a biológiai védekezésnek és a célzottabb beavatkozásoknak” – idézi a közlemény Garamszegi László Zsoltot, a HUN-REN ÖK főigazgatóját.

Hogy könnyebb legyen komplex stratégiát kidolgozni, a kutatóközpont szakemberei egy szakmai kiadványt is készítettek, „Szúnyoggyérítés ökológiai alapokon: egy integrált megközelítés” címmel, amit az ÖK oldalán lehet elérni. Ebben összefoglalják a hazai szúnyoggyérítés jelenlegi gyakorlatát, a biológiai védekezési lehetőségeket, a módszerekkel kapcsolatos aktuális kihívásokat és az integrált, ökológiai szemléletű szúnyoggyérítés szakmai ajánlásait, amelybe a mostani kutatás eredményeit is beépítették.

Gajdos László élő környezetért felelős miniszter július 13-án jelentette be, hogy tárcájának egyik kiemelt feladata lesz a biológiai szúnyoggyérítésre való országos átállás megszervezése, így a kutatók friss eredményei jó eséllyel a gyakorlatban is hasznosulhatnak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

A világpiac is megérezheti az ukrán gabonaszállítást akadályozó orosz támadásokat

Az Amerikai Szívszövetség meghatározta, hogy naponta hány csésze kávé számít egészségesnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.09Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 14:25 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 14:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.52Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 14:25 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 14:15 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »