Autó hajtott egy Pride-rendezvénybe Berlinben, egy 21 éves iszlamista férfit köröznek

Fehér kisbusz hajtott a tömegbe a berlini Pride-felvonulás közelében szombat éjszaka, legalább egy ember életét vesztette, a legfrissebb értesülések szerint tizenhatan megsérültek, közülük három sérült állapota életveszélyes, nyolcé pedig súlyos – közölte Florian Nath rendőrségi szóvivő.

A támadó a Tiergarten nevű parkban, többeket elgázolt, egy nő a helyszínen életét vesztette. A Christopher Street Day rendezvényt 22 órakor megszakították.

A hatóságok szerint a merénylő járműve egy fának hajtott. A sofőr elhagyta a támadás helyszínét, jelenleg feltehetően a német főváros egy másik negyedében lehet. A rendőrség közzétette a berlini főügyészség által a 21 éves Abdul B. néven azonosított gyanúsított fényképét, és a nyilvánosság segítségét kéri a kézre kerítéséhez.

Schöneberg kerületben már egy házkutatást is végrehajtottak, de a lakást üresen találták, így nem vettek őrizetbe senkit – mondta el a szóvivő.

A dpa német hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből, és a családja Berlinben él.

Florian Nath szerint a nyomozók azt is vizsgálják, hogy a gázolás után volt-e a támadásnak egy második szakasza, amelyben a sofőr a járművet elhagyva késsel sebesített meg embereket. Szemtanúk arról számoltak be, hogy többeket megkéseltek, néhányan azt mondták, egy bozótvágó késsel felfegyverzett, fekete ruhás férfit láttak a tömegben. Ellentmondásosak a beszámolók arra vonatkozóan, hogy egy vagy több támadó volt.

A német fővárosban szombaton százezrek ünnepeltek az LMBTQ-közösség felvonulásán a demokrácia, a tolerancia és a sokszínűség jegyében. A rendezvényt több mint 2200 rendőr biztosította, köztük több fegyveres és civil ruhás ügynök. Kai Wegner berlini polgármester a szabad és a világra nyitott német társadalom elleni támadásnak nevezte az esetet. Alexander Dobrindt német szövetségi belügyminiszter szövetségi támogatást ajánlott fel a tartományi hatóságoknak. A német kormány egyik szóvivője közölte, hogy Friedrich Merz német kancellárt haladéktalanul értesítették a történtekről. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Orbán Viktor új szerelme a vitorlázás: „Ilyen vagány, vad táborozásban vagyok”

Előkelő égi vándor, egy fakókeselyű érkezett Magyarországra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.03Ft
26 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Jul 2026 13:45 UTC
Latest change: 26 Jul 2026 13:36 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.51Ft
26 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Jul 2026 13:45 UTC
Latest change: 26 Jul 2026 13:36 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »