Egy, a Nature-ben szerdán megjelent tanulmány szerint közel 400, korábban dokumentálatlan földművet azonosítottak Amazónia délnyugati térségének egy kisebb szeletén, ami bizonyítékul szolgál arra, hogy az emberek egykor az esőerdő olyan részeit is benépesítették, amelyeket a kutatók mindeddig lakatlannak véltek. A Helsinki Egyetem régészeinek felmérése a brazíliai Acre és Amazonas államok területére terjedt ki, és a lidarra épült – arra a módszerre, amely során infravörös fényimpulzusokat bocsátanak a felszínre, majd a visszaverődés idejét mérve nagy pontosságú háromdimenziós domborzati térképet állítanak elő. Mivel a technológia átlát a sűrű lombkoronán, olyan árkokat és földsáncokat is kirajzol, amelyek korábban csak a már letarolt területeken voltak felismerhetők.

A szerzők kiterjesztették eredményeiket a hasonló sűrűségű zónákra, és ez alapján úgy becsülik, hogy egyedül ebben a térségben több mint 20 ezer további földmű lapulhat feltárásra várva, ami messze felülmúlja a korábbi, egész Amazóniára vonatkozó, körülbelül tízezres becsléseket. Az építmények létrehozásához és fenntartásához szükséges munkaerőből kiindulva azt is kiszámították, hogy az erdő teljes területének mindössze 3 százalékát kitevő zónában akár 3 millió ember is élhetett.

A kutatás egy több mint két évtizeddel ezelőtti véletlen megfigyelésre vezethető vissza: Alceu Ranzi geográfus, ma az Acre-i Egyetem oktatója, egy repülőgép ablakából kitekintve egy hibátlan kört vett észre a növénytakaróban. Az újonnan felmért objektumok többsége geoglifa, azaz a földbe vájt, geometrikus alakzatot formáló árokrendszer: a négyszögektől és köröktől a pentagramokon és nyolcszögeken át az összetettebb megoldásokig, például a szabályos négyzetbe illesztett körig. A korai terepmunka során előkerült szénmaradványok alapján a földműveket körülbelül 2500 évvel ezelőttre datálták, a hétköznapi használatra utaló leletek szűkössége azonban arra utal, hogy a helyszínek elsősorban szertartásos, nem pedig lakóhelyi funkciót tölthettek be.

Az új térképek egyúttal kijelölték a kutatók által Aquiry néven ismert, geoglifaépítő társadalom északi és nyugati határát is, és a csapatot meg is lepte, hogy ez a civilizáció milyen messze terjedt a nagy folyóktól, amelyek a nagyobb településeket történelmileg fenntartották. Francisco Apuriña antropológus, az apuriná őslakos nép tagja és a tanulmány egyik szerzője hozzáteszi: közössége kymyruryként, azaz szellemek lakhelyeként tekint ezekre az építményekre. Az őslakos csoportok ugyanakkor fenntartásaikat is megfogalmazták a technológiával kapcsolatban, mivel a nyilvánosságra hozott felvételek pontosan megjelölhetik területeiket vagy szent helyeiket. A kutatást vezető Martti Pärssinen szerint a csapat az adatok közzététele előtt eltávolította mindazokat a földműveket, amelyek kijelölt őslakos földekre esnek.

A felfedezés a régészeten túl is kézzelfogható jelentőséggel bír: a földművek környékén csoportosan előforduló paradiófák tudatos termesztésre utalnak, ami megerősíti azt az érvelést, hogy a mai erdő összetétele részben emberi alkotás, és ezt a klímamodelleknek is figyelembe kell venniük. A dokumentált lelőhelyek egyébként szövetségi védelem alá esnek, ami nem elhanyagolható részlet egy olyan erdő esetében, amely négy évtized alatt növénytakarójának több mint 13 százalékát veszítette el, és amelynek a kutatók figyelmeztetése szerint 20 százalékos veszteség felett már veszélybe kerül az önfenntartó képessége.

Forrás