A háború fogalma legtöbbször akkor jut eszembe, amikor a teafilter csomagolópapírját gondosan a szelektívbe teszem. Szorongást keltő, felesleges cselekedetnek, hiábavaló gesztusnak tűnik a valós háborúk pusztításához és hosszú távú környezeti hatásához képest. Aztán jön egy hőkupola, egy súlyos országos aszály, ami ellen nincs azonnali fegyver. A forróságban hőgutát kap a természet, a melegben szenvedve az ember különböző pózokat vesz fel. Hasra fekszik, fejét oldalra veti, majd nyöszörögve a hátára gördül, és ha nem lenne elég az izzadásból is, térdeit behúzva, könnyezve oldalra borul. Az ösztönös pózok meglepő hasonlóságot mutatnak azzal, ahogy id. Lucas Cranach műhelyében az Apokalipszis-sorozatban ábrázolják az embereket Az ötödik harsonaszó jelenetét bemutató, 1522-ben készült fametszeten.

Az időjárás-előrejelzések percenkénti frissítése helyett, vagy mellett, a hőhullámok ellen múzeumba menekülni is lehet. Bár nincs erre vonatkozó konkrét rendelet, hőségriadók idején – amennyiben a fenntartók úgy döntenek – a közintézmények, így a múzeumok is bekerülhetnek a nyilvánosan elérhető klimatizált hűsítőhelyek közé. Ez ugyan nem jelent ingyenes belépést a kiállításokra, mégis érdemes fejben tartani, hogy a végítéletet idéző pokol tüzében való kiszolgáltatott forgás helyett a múzeumok is lehetnek menedékhelyek.

A Szépművészeti Múzeum Grafikai kiállítóterében rendezett, világvége-víziókat felvonultató Apokalipszis – Bibliai jövendölések Dürertől Kondor Béláig című kiállítás pedig épp ilyen, és ehhez hasonló jelenkori problémákra reflektál. Ahogy a kurátori szöveg is említi, az apokalipszis toposza akkor nyeri el aktualitását, ha a háborúk, járványok, társadalmi feszültségek, mesterséges intelligencia és klímaválság aggasztó kérdéseiről gondolkodunk.

Az apokalipszis görög eredetű szó, többrétű jelentéssel. Ma leginkább a világvége fogalmával kapcsoljuk össze, vallási értelemben azonban inkább a jövő titkait felfedő, isteni kinyilatkozást jelent. Az ismert világ szörnyű balszerencsék sorát követő pusztulása a legtöbb kultúrában és vallási hitrendszerben megjelenik, amelyek közül az egyik legismertebb a különböző csapásokat leíró, az Újszövetséget lezáró Jelenések könyvében fogalmazódik meg. Az Ószövetség prófétai könyveiből sokat merítő, huszonkét fejezetből álló könyv János látomásait tárja fel. Az utolsó ítélet kinyilvánítása előtt számos jelképes esemény, például az orákulumok és üzenetek megjelenése; a hétpecsétes könyv feltörése; a csendet követő harsonaszó; az apokaliptikus lovasok feltűnése; végül Babilon bukásának jelenései állnak. Tehát a végidő elérkezése – és ezt követően majd az új megteremtése – fokozatosan, történetek egymásutániságával következik be.

A különböző művészeti ágakban rendszeresen feldolgozott apokalipszis-toposz felfogható a felelőtlen emberi cselekedetekért járó büntetésként, figyelmeztetésként, vészjósló előjelként, de akár bosszúként is. A kiállítás első és egyúttal nagyobbik része ezeket a jelenéseket illusztráló fametszeteket mutatja be elsősorban az északi reneszánsz mestereinek, Albrecht Dürer, id. Lucas Cranach és követőiknek munkáin, valamint Jean Duvet rézmetszetein keresztül. A feneketlen kútból előmászó emberarcú és rovartestű szörnyetegeket, elsötétülő eget, mérgezett vizeket, elsüllyedő hajókat és összeomló városokat lenyűgözően ábrázoló, több száz éves grafikai lapok nézegetése közben a gondolatok elkalandoznak. Vajon mit tehet a problémáink megoldása érdekében a művészet?

Bruno Latour, a néhány éve elhunyt nagyhatású francia filozófus Szembenézni Gaiával című könyvében amellett érvel, hogy a klímaválságot érintő, riasztó – és nem feltétlenül felfogható – absztrakt adatok és tények közlése helyett alternatív, hatékonyabb utakat kell keresnünk a helyzetünk és cselekvési lehetőségeink kommunikálására. És talán ez a gondolat segíthet választ adni a kérdésünkre: a műalkotások képesek láthatóvá tenni a láthatatlant; érzeteket, érzéseket felkelteni; esetleg közérthetőbbé, de mindenképpen átélhetőbbé tenni a csak a fantáziában – vagy épp a jövőben – élő jelenségeket, eseményeket. A Biblia-ábrázolások funkciója egy időben az volt, hogy az olvasni nem tudók számára tegye hozzáférhetővé a tanításokat. Ezek az ábrázolások nemcsak a templomok falain, festményeken és üvegablakokon jelentek meg, hanem a 13. század végétől elterjedtté vált a Biblia pauperum, a „szegények Bibliájaként” ismert, gazdagon illusztrált könyvtípus is. A szemléletesen bemutatott jelenetek az oktatási szerep betöltésén túl a vallásos élményt és az elmélkedést is erősítették. Ezekben az esetekben a képek olyan kommunikációs eszközökké is váltak, amelyek bonyolult tartalmakat tettek érthetőbbé. A képi kommunikációról való ilyesfajta gondolkodás a klímaválság láthatatlan folyamataival kapcsolatban pedig újra időszerűvé válhat a mai, közösségi média és a mesterséges intelligencia által generált képi zaj uralta világban. Kockázatos lenne azonban, ha mindez a krízisek és katasztrófák esztétizálásába fordulna át.

Az apokaliptikus történetek baljós látomásai leginkább szorongást keltenek. A tárlaton ezt az élményt főként a francia szimbolista művész, Odilon Redon 1899-ben készült litográfiái jelenítik meg. A századforduló művészetében a különböző pszichológiai elméletek hatására egyre nagyobb szerepet kapott a lélek rejtett tartalmainak, az álomnak és a belső világnak a vizsgálata. Redon lágy vonalakkal megrajzolt, szinte a semmiben lebegő szomorú alakjai mintha a kollektív tudattalan megtestesítői lennének. A sötétségből feltűnő emberek távolba révedő tekintetei egyszerre sugallhatják a feladást, az ismeretlentől való szorongást vagy a kellemetlen élmények megismétlődésétől való félelmet. Hasonlíthatjuk ezt a klímaszorongás élményéhez is, amelynek feldolgozásában segítséget jelenthet az emberi létezést, a szabadságot és a választás felelősségét középpontba állító egzisztenciális filozófiából építkező pszichológiai megközelítés. A szorongás ugyanis előhívhatja a tettekre ösztönző megoldások keresését, a lokális és globális cselekvési stratégiák megtalálását, vagyis a cselekvő reményt.

A kiállítást a 20. századi magyar művészek, közöttük Kondor Béla, Csohány Kálmán, Stettner Béla lapjai zárják. Utóbbi munkák már kevésbé konkrét bibliai illusztrációk, mintsem a század traumáira, a háborúk okozta bizonytalanságra, a modern technikai civilizáció fenyegetettségére reflektáló, burkolt üzeneteket tartalmazó metaforikus képek. Az alkotók a Jelenések könyvének motívumait (angyalokat, lovasokat, a pusztulást) sokkal személyesebb értelmezésben, az emberi lét válságával, a döntések következményeivel és az erkölcsi felelősség kérdéseivel kapcsolják össze, hiszen ekkor az apokalipszis már nem jóslat, hanem történelmi tapasztalat.

A végítéletet megelőző események figyelmeztetések. Ahogy az ökológusok, természetvédők és klímaaktivisták vizionáriusokként már évtizedek óta kongatják a vészharangot, így a két történet párhuzamba vonható, lényeges különbség azonban, hogy a transzcendens felfogásban a megbocsátás általi feloldozás, vagyis a megváltás a mennyei akarat révén történik meg. Ez értelmezhető lehet úgy is, hogy a vallási apokalipszis-koncepció sokkal inkább egyfajta passzivitást, beletörődést, védekezést és csodavárást feltételez, ahol kevesebb szó esik az egyéni és kollektív cselekvési lehetőségekről, az emberi tettek szükségességéről és erejéről. Persze sem a kiállításnak, sem a művészetnek nem feladata, hogy objektív és egzakt megoldásokat javasoljon a problémáinkra, például az ökológiai válságra. Lehetőséget kínál azonban az ezekről szóló diskurzusok elindítására, a másfajta szemléletek és elképzelések beépítésére gondolkodásunk mintázataiba, hogy mégis értelmet adhassunk az önmagukban jelentéktelennek tűnő, apró cselekvések sorának.

Gellér Judit írása.

*A Grafikai Gyűjtemény tárlatának erénye, hogy a múzeum saját gyűjteményeiből dolgozik. A raktárból előkerülő képek azonban fényérzékenyek, ezért a kiállítás csak csütörtök és vasárnap között tart nyitva 2026. szeptember 20-ig.

Az AICA blog célja, hogy újrapozicionálja a műkritika formátumát. Olyan rendszeresen megjelenő írásokat kíván közölni kortárs művészeti kiállításokról és eseményekről, amelyek szakmai igényességük megőrzése mellett az internetes napi sajtó nyelvi és formai elvárásaihoz is képesek kapcsolódni.

Forrás