Már legalább 26 halottja van a kolumbiai földrengésnek

Hétfőn reggel 7,4-es erősségű rengés rázta meg San José del Palmar városát Kolumbiában. A BBC azt írja, az áldozatok száma már 26-ra emelkedett, köztük van három gyerek is, akikre rádőlt egy fal.

A Kolumbiai Geológiai Szolgálat közlése szerint ez a földrengés az elmúlt évtized legerősebbje volt Kolumbiában. Eddig két utórengést regisztráltak, 2,8-as és 4,8-as erősséggel, utóbbit széles körben lehetett érezni, olyan, távolabbi országokban, mint Venezuela, Ecuador és Panama.

Az erős rengések miatt több épület is súlyos károkat szenvedett, a romok alatt többen is lehetnek. Caliban a kórház épülete is megrongálódott.Reptereket is lezártak, a Popayán repülőtéren például azért függesztették fel a forgalmat, mert a Puracé vulkán hamut szór.

Marco Rubio közölte, hogy az Egyesült Államok kormánya „szoros figyelemmel kíséri” a Kolumbiát sújtó földrengést, és „készen áll a segítségnyújtásra”. (BBC)


Forrás

Érdekességek

Velkey Gábor, Békéscsaba korábbi alpolgármestere halt meg az eXtremeMan versenyen

Visszatért a budapesti kórházba a félholt Arsenal-szurkoló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF366.07Ft
11 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Aug 2026 08:15 UTC
Latest change: 11 Aug 2026 08:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.42Ft
11 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Aug 2026 08:15 UTC
Latest change: 11 Aug 2026 08:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »