Itt a Pixel 11-széria: hátlapi újdonsággal és barátibb árakkal mutatkoztak be a Google idei csúcstelefonjai

A Google augusztus 12-én leplezte le legújabb csúcstelefonjait, a négy tagot számláló Pixel 11-szériát, ami ezúttal is egy alapmodellt, egy méretben hasonló, de hardveresen fejlettebb Pro-variánst, egy nagyobb képernyővel és aksival szerelt, illetve gyorsabb vezetékes töltést kínáló XL-modellt, továbbá egy hajlítható kijelzős Pro Fold-készüléket jelent. Utóbbi itthon idén sem kerül forgalomba, így cikkünk is elsősorban a hazánkba érkező Pixel 11, Pixel 11 Pro és Pixel 11 Pro XL okostelefonokra koncentrál.

Pixel 11

Kezdjük a sort a belépő modellel, a Pixel 11-gyel, aminél igazán jelentős változásokról nem lehet beszámolni tavalyhoz képest. Jó hírekkel persze tudunk szolgálni, hiszen a Google végre ennél a mobilnál is búcsút intett a 128 gigabájtos tárhelynek, helyette 256 gigabájtról indulunk, ráadásul 11 ezer forinttal kevesebbet kérnek érte (a pontos árakról itt írtunk), mint a tavalyi, fele ennyi hellyel rendelkező Pixel 10-ért.

Az egészen kompakt (152 x 71 x 7,6 mm), a tavalyinál is vékonyabb és könnyebb (195 gramm) készüléknél a megnövelt tárhelyen túl a legnagyobb hardveres változás, hogy megkapta a Google eddigi legfejlettebb, saját tervezésű Tensor G6 lapkakészletét, amit idén is 12 gigabájt memória egészít ki. A hátlapi kamerák esetében az egyetlen változás az elődhöz képest, hogy a 48 megapixeles fő egység a korábbinál valamivel nagyobb szenzort kapott (1/2 helyett 1/1,56 hüvelykes), aminek jobb a fényérzékenysége, így nappal és este is élénkebb, részletgazdagabb képek készíthetők vele.

Az akkumulátorkapacitás elhanyagolható módon változott, bár legalább növekvő irányba (4970-ről 4985 milliamperórára), a töltés pedig vezetéken továbbra is 30 watt, ugyanakkor a vezeték nélkül elérhető sebesség ugrott egy nagyot, 15-ről 25 wattra nőtt. A tavalyi készülékekhez hasonlóan ismét adott a PixelSnap funkció, amivel külső aksik és kiegészítők rögzíthetők a hátlapra a beépített mágnesnek köszönhetően.

A Pixel 11 ugyanakkor nem kapta meg az idei év nagy újdonságának számító, HiLight névre keresztelt speciális LED-es értesítő fényt, ezzel csak a jóval drágább Pro és Pro XL készülékeken találkozhatunk.

A Pixel 11 telefonok színei.
Google A Pixel 11 telefonok színei.

Specifikációk:

  • Kijelző: 6,3 hüvelykes Actua OLED kijelző; 20:9-es képarány, 1080 x 2424 pixel felbontás, 60–120 Hz között változó frissítési gyakoriság; 422 PPI képpontsűrűség; akár 2000 nit (HDR) és akár 3000 nit csúcsfényerő; Corning Gorilla Glass Victus 2.
  • Processzor: Google Tensor G6 processzor és Titan M3 biztonsági társprocesszor.
  • Memória: 12 GB RAM.
  • Háttértár: 256 GB vagy 512 GB.
  • Hátlapi kamerák:
    • fő (széles látószögű): 48 MP Quad PD kamera (f/1,70 blende, 85° látómező, 1/1,56 hüvelykes érzékelőméret);
    • ultraszéles látószögű: 13 MP (f/2,2 blende, 120° látómező, 1/3,1 hüvelykes érzékelőméret, makró fókusszal);
    • telefotó: 10,8 MP Dual PD kamera (OIS, f/3,1 blende, 23° látómező, 5x optikai zoom, 1/3,2 hüvelykes érzékelőméret).
  • Szelfikamera: 10,5 MP Dual PD szelfikamera autofókusszal (f/2,2 blende, 95° ultraszéles látómező).
  • Akkumulátor: 4985 mAh; 30 wattos vezetékes- és 25 wattos vezeték nélküli töltés
  • Egyéb: Qi2.2; IP68; USB Type-C 3.2; Wi-Fi 6E; Bluetooth 6; NFC; Dual Band GNSS GPS; egy fizikai nano-SIM és egy eSIM; 4K videórögzítés 24/30/60 fps sebességgel a hátlapi kamerán és 30/60 fps sebességgel a szelfikamerán.
  • Operációs rendszer: Android 17 (7 év támogatás).
  • Árak: katt ide.

Pixel 11 Pro és Pro XL

Külsőre a Pro-modellek sem változtak nagyot, és a két telefon között idén sincsenek óriási különbségek. A legfontosabb, hogy az XL mérete nagyobb, köszönhetően a 6,8 hüvelykes kijelzőnek, illetve valamivel az akkumulátor kapacitása is több, 5115 milliamperóra, mint a 6,3 hüvelykes kistestvér esetében. A Pro XL egyetlen további előnye, hogy itt a vezetékes töltés 45 watt a másik telefonnál elérhető 30 watt helyett.

Ezeknél a telefonoknál sincs már 128 gigabájtos háttértárral szerelt opció, viszont ellentétben a tavalyi modellekkel, nem mindegyik verzió kapott 16 gigabájt memóriát. Amennyiben csak 256 gigabájt háttértárral szerelt Pro vagy Pro XL telefont választunk, akkor be kell érnünk 12 gigabájt memóriával 16 helyett. Jó hír ugyanakkor, hogy ezért cserébe az árak itt is láthatóan mérséklődtek az előző évhez képest:

Persze őrületes előrelépésekről itt sem lehet beszélni a hardvert illetően. A kijelzők például annyiban változtak, hogy immár 3600 nit az elérhető maximum fényerő. Természetesen már itt is egy, a tavalyinál komolyabb teljesítményt ígérő Tensor G6 lapkakészlet dolgozik, kamerás fronton pedig az a legnagyobb változás, hogy a telefotó egységnél itt is változott a szenzorméret. 1/2,51 hüvelykről 1/1,96 hüvelykre nőtt, ami több fényt, tehát részletesebb és élénkebb benagyított képeket eredményez. A tavaly bevezetett Pro Zoom pedig 100 helyett immár 120-szoros digitális nagyításra képes.

Előrelépés továbbá, hogy a vezeték nélküli töltés sebessége itt is 25 wattra ugrott.

A legnagyobb újdonság ugyanakkor a korábban már említett HiLight nevű funkció, ami lényegében az értesítési LED továbbgondolása.

Lényegében a kamera vakujába épített LED-ről van szó, ami egyedi, fényalapú kommunikációt tesz lehetővé. Amikor a készülék a képernyővel lefelé van fordítva, a HiLight lágy fénnyel világít, és egyelőre két fő funkciója ismert:

  • Egyedi, testre szabott színekkel villan fel, ha a kedvencnek jelölt kontaktoktól érkezik hívás vagy üzenet, és a Google Telefon, illetve a WhatsApp integrációnak köszönhetően a beállított egyedi szín platformtól függetlenül mindig ugyanaz.
  • A LED finom, pulzáló fényjelzést ad, amikor a Gemini asszisztens figyel, gondolkodik vagy éppen válaszol az általunk feltett kérdésekre, így a gyártó szerint „teljesen szabadkezes és képernyőmentes használatot biztosít”.

Emellett az összes Pixel 11 kapott új, részben MI-alapú szoftveres újdonságokat, amelyekre a Pro-modellek pontos specifikációit követően külön is kitérek.

pixel 11 pro xl színek
Google A Pixel 11 Pro és Pixel 11 Pro XL okostelefonok színei.

Specifikációk:

  • Kijelző: 6,3 hüvelykes (Pro) vagy 6,8 hüvelykes (Pro XL) Super Actua LTPO OLED kijelző; 20:9-es képarány, 1280 x 2856 pixel felbontás, 1–120 Hz között változó frissítési gyakoriság; 495 PPI képpontsűrűség; akár 2400 nit (HDR) és akár 3600 nit csúcsfényerő; Corning Gorilla Glass Victus 2 védőüveg.
  • Processzor: Google Tensor G6 processzor és Titan M3 biztonsági társprocesszor.
  • Memória: 12 GB vagy 16 GB RAM.
  • Háttértár: 256 GB, 512 GB vagy 1 TB.
  • Hátlapi kamerák:
    • fő (széles látószögű): 50 MP Octa PD kamera (f/1,68 blende, 82° látómező, 1/1,3 hüvelykes érzékelőméret);
    • ultraszéles látószögű: 48 MP Quad PD kamera autofókusszal (f/1,7 blende, 123° látómező, 1/2,51 hüvelykes érzékelőméret, makró fókusszal);
    • telefotó: 48 MP Quad PD kamera optikai képstabilizátorral (OIS, f/2,8 blende, 23° látómező, 5x optikai zoom, 1/1,95 hüvelykes érzékelőméret).
  • Szelfikamera: 42 MP Dual PD szelfikamera autofókusszal (f/2,2 blende, 103° ultraszéles látómező).
  • Akkumulátor: 4850 mAh (Pro) vagy 5115 mAh (Pro XL), 30 wattos (Pro) vagy 45 wattos (Pro XL) vezetékes-, illetve 25 wattos vezeték nélküli töltéssel.
  • Egyéb: Qi2.2; IP68; USB Type-C 3.2 ; Wi-Fi 7; Bluetooth 6; NFC; Ultra-Wideband (UWB); Dual Band GNSS GPS; egy fizikai nano-SIM és egy eSIM); ; HiLight ; 8K videórögzítés 24/30 fps sebességgel és 4K 24/30/60 fps sebességgel a hátlapi kamerán, valamint 4K 30/60 fps a szelfikamerán.
  • Operációs rendszer: Android 17 (7 év támogatás).
  • Árak: katt ide.

Szoftveres újdonságok

Aki követi a friss telefonbejelentéseket, annak aligha lesz újdonság, hogy sok gyártó már egyáltalán nem a hardveres fejlesztésre koncentrál a készülékeinél, hanem a szoftveres újdonságokra, amelyeknek a hátterében nagyon sok esetben napjaink egyik leginkább felkapott technológiája, a mesterséges intelligencia áll. Nincs ez másképp a Pixel 11-telefonok esetében sem, és a Google által közölt új, illetve továbbfejlesztett funkciók listája hosszabb is, mint a hardvert érintő változásoké.

  • Megújult beszéd-szöveg átalakítás: A funkció képes automatikusan kiszűrni a beszédből a felesleges töltelékszavakat (például az „öö” hangokat), így az elhangzottakat azonnal tiszta, letisztult szöveggé formálja.
  • Képernyő-érzékeny írássegéd: A Gboardon elérhető segítség figyelembe veszi, hogy mi látható éppen a kijelzőn, és a válaszokat vagy piszkozatokat a felhasználó egyedi stílusához igazítva segít megírni és finomítani.
  • Jel-szöveg bevitel: Új akadálymentesítési megoldásként a Gboardon belül a telefon kamerája képes felismerni a jelnyelvet, és azt automatikusan szöveggé alakítani a hallássérült felhasználók zökkenőmentes kommunikációja érdekében (de egyelőre csak amerikai vagy kanadai angol billentyűzet-beállítás mellett).
  • Magic Capture: Egyetlen koppintással, egyszerre rögzíthető videó és jó minőségű fotó, miközben a szoftver automatikusan elvégzi az élesítést és a körbevágást.
  • Kamerastílusok: Egyedi, professzionális film- és fotóstílusok hozhatók létre, amelyek a „Valódi tónus” (Real Tone) technológiának köszönhetően az erősen stilizált effektek mellett is megőrzik a bőrtónusok természetességét.
  • Instant Night Sight: A Pro- és Pro XL-modelleken a megnövelt TPU-teljesítményének köszönhetően az éjszakai fotózás akár 4,5-szer gyorsabb, mint korábban, minimálisra csökkentve a rögzítési időt.
  • Creator suite: A videóbeállítások között elérhető új felület, amelyen egyszerűen vághatók és átrendezhetők a klipek, miközben a Súgógép (Teleprompter) és a továbbfejlesztett Hangjavítás csökkenti az elrontott felvételek számát.
  • Edit with Ask Photos: Új, intelligens képszerkesztési lehetőség a fotók finomítására a Gemini segítségével.
  • Továbbfejlesztett Azonnali fordítás (Live Translate): A telefon mostantól képes a videókat, podcastokat és hangüzeneteket is valós időben lefordítani közvetlenül lejátszás vagy hallgatás közben.
  • Bekarikázással keresés (Circle to Search) a kamerából: Ez a funkció már közvetlenül a Google Pixel kamerán belül is aktiválható, így anélkül fordíthatunk szövegeket vagy azonosíthatunk tárgyakat, hogy alkalmazást kellene váltanunk.

Fontos továbbá, hogy a Pixel 11-készülékek Android 17 operációs rendszerrel kerülnek forgalomba, ami mellé hét év szoftverfrissítést ígér a Google. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy ezekre készülékekre még az Android 24 is letölthető lesz, illetve egészen 2033-ig érkeznek a biztonsági frissítések és az úgynevezett Pixel Drop funkciók.

A Pixel 11 Pro és Pixel 11 Pro XL vásárlóknak ráadásul Google AI Pro csomag is jár, viszont az előző évekkel ellentétben már nem egy évre szól ez az ajándék előfizetés, csupán 6 hónapra.

Hogyan vegyünk jó okostelefont?

Új telefonok bejelentésekor a cikkeink sokszor tele vannak olyan információkkal, amelyek a témában jártasak számára ugyan teljesen egyértelműek, a laikusoknál viszont fejvakaráshoz vezethetnek. 1500 nit, IP67-védelem, UFS 2.1, rekeszérték, wifi 6, eSIM-kompatibilitás, HDR, 120 Hz. Ha akad köztük legalább három, amelyekről fogalma sincs, hogy mit jelentenek, akkor részletes útmutatónk épp önnek való.

Érdemes kattintani a cikkünkért, hiszen többek között a fenti specifikációkat is el- és megmagyarázzuk, hogy a következő telefonvásárlásnál minden részletet illetően képben legyen.

A vásárlást emellett segíthetik a tesztjeink is:

Kapcsolódó
utazós kütyük, power bank, adapter, fejhallgato, ebook olvasó
Öt kütyü, ami mindig velem jön, ha utazom

Kiderül, hogy milyen nélkülözhetetlen eszközöket pakolok a mindig nálam lévő hátizsákomba, továbbá az is, mi mindenre érdemes figyelni a hasonló kütyük beszerzésekor.

The post Itt a Pixel 11-széria: hátlapi újdonsággal és barátibb árakkal mutatkoztak be a Google idei csúcstelefonjai first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Újabb húszi támadások a hajózás ellen, miután a háborús tárgyalások ismét patthelyzetbe kerültek

Pixel 11 árak: ennyibe kerülnek itthon a Google új okostelefonjai és okosórái

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.25Ft
12 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Aug 2026 17:20 UTC
Latest change: 12 Aug 2026 17:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.95Ft
12 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Aug 2026 17:20 UTC
Latest change: 12 Aug 2026 17:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »