Julie Andrews nem lesz benne a Neveletlen hercegnő harmadik részében. A színésznő az első két részben az Anne Hathaway által alakított címszereplő nagymamáját alakította, aki egy kitalált európai királyság, Genovia királynéja. A 90 éves színésznő a Today.com-nak erősítette meg:
Nem fogok benne szerepelni. Azt hiszem, a történet kissé más irányt vesz, de nem tudom pontosan, milyet.
Andrews azt mondta, számára már „túl későn” jött a folytatás ötlete, és szerinte a sztorinak most már kizárólag Hathaway karakterére, Miára kell fókuszálnia.
A színésznő a Hollywood Reporternek arról beszélt, manapság már nem igazán szeret kamera elé állni. Mint mondta, nem vonult véglegesen vissza, de inkább másfajta munkákat vállal, például könyvet ír, valamint hangalámondásokat vállal. Utóbbira jó példa A Bridgerton család című sorozat, melynek eredeti verziójában ő kölcsönzi Lady Whistledown hangját.
Andrews hangsúlyozta, hogy nem azért utasított vissza egy újabb Neveletlen hercegnő-filmet, mert „ne lenne lelkes”, hanem azért, mert ő „már túl van ezen az egészen”.
Anne Hathaway 2024-ben jelentette be, hogy a 2001-es első és a 2004-es második rész után érkezik a Neveletlen hercegnő 3. része. A forgatókönyvön jelenleg is dolgoznak, így a forgatás még nem kezdődött el. Úgy tűnik, egy darabig még nem is fog, tekintve, hogy a főszerepet játszó színésznő jelenleg harmadik gyerekével várandós.
The post Egy fontos szereplő biztosan kimarad a Neveletlen hercegnő 3-ból first appeared on 24.hu.








