Egy ideális világban a szülőknek érzelmileg érettebbnek kellene lenniük a gyerekeiknél. Egy érzelmileg érett felnőttet nem billentenék ki könnyen a stresszes helyzetek, higgadtan kezelné a konfliktusokat, és nyíltan tudna beszélni az érzéseiről. Mindezzel olyan biztonságos és kiszámítható közeget teremtene, amelyben a gyerek már egészen kicsi korától megtanulhatná felismerni, megnevezni és megélni a saját érzéseit. Ez lenne az ideális kiindulópont mindenki számára. Csakhogy a valóságban ez ritkán alakul így – egyszerűen azért, mert sok szülő úgy vállal gyereket, hogy maga sem vált érzelmileg érett felnőtté.

Egy érzelmileg éretlen szülőből nem lesz feltétlenül bántalmazó, sőt, kívülről nézve akár kifejezetten gondoskodónak is tűnhet. Az érzelmi éretlenség valójában azt jelenti, hogy a szülő érzelmi fejlődése nem tudott lépést tartani az életkorával. Mivel ő maga sem tanulta meg kellő biztonsággal szabályozni a saját érzéseit, arra sem lesz képes, hogy a gyereke érzelmi szükségleteire ráhangolódjon. Egy érzelmileg éretlen szülő mellett a gyerekek hamar megtanulják, hogy ne legyenek „túl érzékenyek”, ne éljék meg túl intenzíven az érzéseiket, ne akarjanak túl sok figyelmet, és mindig próbáljanak meg alkalmazkodni a szülő aktuális lelkiállapotához.

Egy érzelmileg éretlen szülőt egyszerűen annyira elárasztják a saját, túlságosan is intenzív érzései, hogy nem tud valódi teret adni a gyereke érzelmi világának.

Arról, hogy mindennapokban mit jelent egy érzelmileg éretlen szülő mellett felnőni, milyen nyomot hagy ez a gyerekekben, és hogyan hat mindez később a felnőttkori kapcsolataikra, önértékelésükre és lelki működésükre, Szabó Anikó pszichológussal beszélgettünk.

Felnőttként jön a felismerés

Gyerekként természetesnek vesszük, hogy a szüleink tudják a legjobban, mire van szükségünk. Sokáig megkérdőjelezhetetlen tekintélyként nézünk rájuk: azt hisszük, mindig igazuk van, és minden döntésükkel a javunkat szolgálják. Éppen ezért lehet különösen nehéz később, felnőve szembenézni azzal a kegyetlen ténnyel, hogy bizony ők sem voltak hibátlanok.

Szabó Anikó pszichológus tapasztalatai szerint a legtöbben nagyjából 30 éves kor körül jutnak el arra a pontra, amikor képesek emberként látni a szüleiket. Nem hibátlan tekintélyként néznek többé rájuk, hanem esendő emberekként, akiknek megvannak a saját hiányosságaik és sérüléseik. Olyan sérülések, amelyeket – akár akaratlanul is – továbbadhattak a gyerekeiknek.

Sok kliensem például azért fordul hozzám, mert dührohamai vannak, perfekcionista, elkerülő kötődésű, vagyis vágyik ugyan a közelségre egy párkapcsolatban, de amikor a másik ember túl közel kerül hozzá, inkább menekülne. Ezek mind olyan jelek, amelyekből vissza lehet következtetni arra, hogy a szüleivel való kapcsolatát jobban meg kell vizsgálni. Ha ugyanis megértjük, mi történt velünk a gyerekkorunkban, akkor könnyebb megtalálni a kiutat a jelenben

– magyarázza a szakember.

A pszichológus által példaként felsorolt nehézségek meglepően gyakorinak számítanak, különösen azoknál a felnőtteknél, akik érzelmileg éretlen szülő mellett nőttek fel. Nem véletlenül: a család az első és legfontosabb közeg, ahol megtanuljuk szabályozni az érzelmeinket, egészséges határokat húzni, illetve azt is, hogyan fejezzük ki a szükségleteinket.

Mielőtt azonban megnéznénk, mit is jelent pontosan az érzelmi éretlenség, fontos leszögezni, hogy az érzelmileg éretlen szülők többsége nem szándékosan okoz sérüléseket a gyerekének. A saját feldolgozatlan traumáik, mentális nehézségeik vagy az egészséges minták hiánya azonban megakadályozhatja őket abban, hogy valódi érzelmi támaszt tudjanak nyújtani.

Hogyan viselkedik a szülő, aki érzelmileg éretlen?

The post Az érzelmileg éretlen szülő nem úgy szeret, ahogy te megérdemelnéd first appeared on 24.hu.

Forrás