Belefért a kihagyott tizenegyes, elverte az éllovas Felcsútot a Fradi

A hét közben az Európa Liga főtáblájára jutott Ferencváros győzelemmel folytatta az NB I-ben, miután a 6. fordulóban 2-1-re nyerni tudott az élen álló Felcsút vendégeként. A Fradi ezzel elmozdult az utolsó előtti helyről – a kupagyőztes a halasztások miatt még csak a negyedik bajnokiját játszotta a szezonban.

Nem sok izgalmat hozott az első félidő, egy nagyobb helyzet volt, amikor Lisztes a 32. percben lövőhelyzetig jutott, de ígéretes helyről a kapu mellé célzott. Lisztes egyébként a cseresorban kezdett, de Josephet már az első negyed óra végén le kellett cserélni, mert bokasérülést szenvedett.

Az 54. percig kellett várni a mérkőzés első góljára, Arzani beadására a Fradi fontos találatainak szerzője, Zachariassen érkezett jó ütemben és az alsó sarokba fejelt. Nem tartott ki viszont sokáig a vendégelőny, Dibusz jött ki rosszul egy beadásra, az előre húzódó Harutjunjan pedig a lecsorgót takarásból, egyből a kapu felé emelte furcsa mozdulattal, de bejött a húzása, mert a ferencvárosi kapus már nem tudott menteni.

Az 1-1 sem tartott sokáig, a 63. percben újra az FTC-nél volt az előny, Yusufot sikerült kiugratni a jobb szélen, a csereként a szünetben beállt támadó centerezésére pedig Lisztes érkezett és bevetődve a kapuba lőtt.

A 78. percben pecsételődhetett volna meg a felcsútiak sorsa, amikor Nagy Zsolt szabálytalansága miatt tizenegyest ítélt a játékvezető, de Raemaekers lövését védte a 19 éves Lehoczki. Úgy tűnt, hogy ez megbosszulja magát, mert a hajrában kiegyenlített a Felcsút, de videózás után elvették Colley gólját, mert a gólpasszt adó Soisalo lesen volt a támadás során, és ugyan Keitától kapta a labdát, nem volt kontrollált a ferencvárosi játékos mozdulata Antal Péter játékvezető szerint. Az FTC így végül kiizzadta a győzelmet.

A címvédő még mindig veretlen

A címvédő Győr 1-1-es döntetlent játszott a Kisvárda vendégekén – a hazaiak március 6-án nyertek legutóbb pályaválasztóként az NB I-ben, az azóta lejátszott nyolc bajnokiból hármat elveszítettek, ötször pedig döntetlent játszottak.

Bár Lippai nem volt tagja a hazai kezdőcsapatnak, de kényszerűségből Radmanovac sérülése miatt már a negyedik percben pályára lépett, fél óra elteltével pedig a 28 éves belső védő megszerezte pályafutása első gólját az NB I-ben: jobb oldali szöglet után lényegében a gólvonalon állva lőtt a hálóba. Korábban a címvédő is betalált, Njie szintén közelről, a kisvárdai kapus Popovicról kipattanó labdát vágta a léc alá.

Fordulás után a hazaiak rákapcsoltak, Soltész, Menik és Matanovic is közel állt a gólszerzéshez, de a vendégek megúszták, miközben a legveszélyesebb játékosuk, a középpályás Agba két távoli, nagyon pontatlan lövése jelezte, hogy az ETO is próbált újabb gólt szerezni. A hajrában a győriek már csak a kontratámadásaikra hagyatkoztak, de úgy tűnt, tökéletesen elégedettek az egy pont megszerzésével, a hazai játékosok pedig négy nagy helyzetből sem voltak képesek eldönteni a mérkőzést.

NB I, 6. forduló

Puskás Akadémia-Ferencváros 1-2 (0-0)
gólszerzők: Harutjunjan (58.), illetve Zachariassen (53.), Lisztes (63.)

Kisvárda Master Good-ETO FC 1-1 (1-1)
gólszerzők: Lippai (30.), illetve Njie (17.)

Kapcsolódó

Standings provided by Sofascore

The post Belefért a kihagyott tizenegyes, elverte az éllovas Felcsútot a Fradi first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Amerikai erők csapást mértek iráni rakétaindítókra a hormuzi szorosban, a Forradalmi Gárda megtorlást ígér

Béremelés vagy sztrájk: tisztázást vár a PDSZ az oktatási minisztertől a tanévkezdésig

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.25Ft
31 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 31 Aug 2026 03:55 UTC
Latest change: 31 Aug 2026 03:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.12Ft
31 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 31 Aug 2026 03:55 UTC
Latest change: 31 Aug 2026 03:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »