Megszólalt a Pontoon a szórakozóhelynél történt életveszélyes balesettel kapcsolatban

Nem a Pontoon területén történt a szombat esti, életveszélyes sérüléssel végződő baleset – közölte lapunkkal a szórakozóhely vezetése.

Elsődlegesen szeretnénk kiemelni, hogy az esemény nem a Pontoon szabadtéri vendéglátóegység területén zajlott, hanem attól távolabb, közterületen. A verekedésben érintett társaság tagjai alkalmaztak gázspray-t a konfliktus során, nem kollégáink, és nem a biztonsági szolgálat

– írták. Hozzátették, a baleset bekövetkezése után haladéktalanul segítséget nyújtottak és részt vettek a helyszín biztosításában. Tudomásuk szerint a kiérkező hatóságok nem hozták összefüggésbe az esetet a Pontoon működésével. „A vendégeink biztonsága kiemelkedően fontos szempont számunkra, ezért az ügy körülményeinek feltárását teljes mértékben támogatjuk, és együttműködünk az illetékes hatóságokkal” – írták.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, szombat éjjel egy férfi lezuhant az V. kerületi Pontoon közelében. A szemtanúk szerint egy dulakodás vezetett ehhez, amely során paprikasprayt alkalmaztak, ennek következtében veszítette el egyensúlyát és látását a 40 éves férfi. Az OMSZ lapunknak megerősítette, hogy a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Kapcsolódó
Lezuhant egy férfi a Pontoonnál, életveszélyes állapotban vitték kórházba

Tavaly már történt haláleset a szórakozóhely közelében.

The post Megszólalt a Pontoon a szórakozóhelynél történt életveszélyes balesettel kapcsolatban first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Tagad a 23 éves debreceni fiút szíven szúró hajléktalan – videó az elfogásról

Egy fiatal házaspár dezertált az orosz hadseregből és nyolc nap alatt, kajakkal evezett át Törökországba. Most visszatoloncolhatják őket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.12Ft
31 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 31 Aug 2026 13:55 UTC
Latest change: 31 Aug 2026 13:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF314.84Ft
31 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 31 Aug 2026 13:55 UTC
Latest change: 31 Aug 2026 13:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »