A héten veszi át az Apple irányítását Tim Cooktól az új főnök

Szeptember elsejétől új vezérigazgatója lesz az Apple-nek: az 51 éves John Ternus veszi át a vezetést Tim Cooktól, aki 15 éve Steve Jobs cégalapító utódjaként került a vállalat élére. Tim Cook valószínűleg az igazgatótanács elnökeként továbbra is szerepet vállalhat a cég stratégiai ügyeiben.

Ternus eddig az Apple hardverfejlesztéséért felelt, és kulcsszerepet játszott az iPhone, valamint más készülékek sikerében. Most arra kell választ találnia, miként alkalmazkodjon az Apple a mesterséges intelligencia gyors térnyeréséhez. A cég eddigi stratégiája abból indul ki, hogy a felhasználók továbbra is iPhone-okon, Mac számítógépeken és más eszközökön keresztül használják majd a mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatásokat. A versenytársak egy része viszont úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia teljesen új eszközkategóriákat tehet szükségessé.

Az OpenAI például az egykori Apple-főtervezőt, Jony Ive-ot is bevonta saját hardverprojektjébe, és az Apple szerint már több mint 400 korábbi alkalmazottját foglalkoztatja. Az Apple több távozó munkatárs ellen bírósághoz fordult üzleti titkok állítólagos eltulajdonítása miatt. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Trump is finally hitting the campaign trail. It’s not for a battleground member.

Lavrov fenyeget, mert fenyegetőnek tartja a NATO-t

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.31Ft
01 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Sep 2026 02:55 UTC
Latest change: 01 Sep 2026 02:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF314.7Ft
01 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Sep 2026 02:55 UTC
Latest change: 01 Sep 2026 02:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »