Magyar Péter: Belenéztem von der Leyen szemébe, hogy itt vagyok a pénzünkért

Magyar Péter hétfőn a Bledi Stratégiai Fórumon Janez Jansa szlovén, Andrej Babis cseh és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnökök társaságában szerepelt egy Shaping Europe from its Centre (Formáljuk a közepéből indulva Európát) című panelbeszélgetésen. A magyar kormányfő a hatalomba nemrég visszatért, Orbán Viktorral korábban szövetségesi viszonyban álló Jansával kétoldalú találkozót is folytatott.

Magyar a nagyjából egy órás panel alatt a többi közt például arról is beszélt, hogy az elmúlt években azt tanulta meg Magyarországon, hogy bármi lehetséges, az eddigi legnagyobb krízisének pedig az energiaválságot nevezte meg.

A miniszterelnök örül annak, hogy hogy készen állnak újjáépíteni az EU-val a kapcsolatot, és hogy a blokk befogadhatja majd a nyugat-balkáni országokat is. Szerinte nem késő védekezni az illegális bevándorlás ellen, arról viszont beszélni kell, hogy miért kezelték igazságtalanul Magyarországot azzal, hogy napi egymillió euróra büntették „a határai megvédése” miatt. Helyesbítette a moderátort abban, hogy Magyarországon valójában nincsenek jó számok a demográfia tekintetében, viszont szerinte a bevándorlás elleni fellépésben példát mutatott az ország.

„Belenéztem Ursula von der Leyen szemébe, hogy itt vagyok a pénzünkért” – mondta arról, hogyan érkezett meg először miniszterelnökként Brüsszelbe, majd úgy fogalmazott, hogy elég sima volt megszerezni az országnak elkülönített uniós forrásokat.

A kormányfők panelbeszélgetését az alábbi videóban lehet teljes terjedelmében meghallgatni (14:10-től).

The post Magyar Péter: Belenéztem von der Leyen szemébe, hogy itt vagyok a pénzünkért first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Szabadon igazolhatóvá vált Karim Benzema

Unger Anna: 20 ezer milliárdtól 60 ezer milliárdig terjednek a tippek, és mi ki fogjuk deríteni, pontosan mennyi az annyi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.97Ft
01 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Sep 2026 05:55 UTC
Latest change: 01 Sep 2026 05:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF314.39Ft
01 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Sep 2026 05:55 UTC
Latest change: 01 Sep 2026 05:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »