Megvan a NAV új elnöke és a helyettese

A világ egyik legnagyobb, alkoholos italokat gyártó és forgalmazó multinacionális vállalatától, a Guinness, a Smirnoff és a Johnnie Walker gyártásáért felelős Diageo Csoporttól igazolja legújabb elnökét, Rózsáné Sádt Mónikát a NAV – derült ki a Pénzügyminisztérium közleményéből.

Mint írják, a leendő elnök jelenlegi munkahelyén, „a DIAGEO Csoportnál több mint tíz országban működő szervezetet vezet, és adózási, adatszolgáltatási, irányítási, megfelelési, külkereskedelmi és technológiai folyamatokért felel”.

A NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese Sisák Attila lesz, aki a közlemény szerint „több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az adó- és költségvetési csalások, a pénzmosás, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezett bűnözés elleni fellépés területén. Pályafutása során a rendőrség, a Pénzügyminisztérium, a Vám- és Pénzügyőrség, majd a NAV kötelékében dolgozott a közvagyon védelméért.” Jelenleg pedig az OTP Bank Szankciós Szűrési Osztályát vezeti.

A Pénzügyminisztérium szerint az előző kormányzat alatt a NAV politikai befolyás alá került, a közbizalom és a hitelesség meggyengült, az új vezetés legfontosabb feladata ennek a helyreállítása lesz.

Rózsáné Sádt Mónika mellett további 48 ember pályázott a NAV elnöki tisztségére kiírt nyilvános pályázatra, a szűrési folyamat után végül öt jelöltet hallgatott meg személyesen Kármán András pénzügyminiszter. „A NAV-nál a jövőben senki nem számíthat politikai védelemre vagy kivételezett bánásmódra” – írja minisztérium.

Mint írják, kiválasztásában szerepet játszottak a hazai és nemzetközi szakmai tapasztalata mellett a NAV jövőjéről alkotott elképzelései. „Célja egy olyan korszerű adóhatóság kialakítása, amely egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi az adózást, hatékonyan támogatja a költségvetési stabilitást, szervezetében és szemléletében pedig alkalmazkodik a XXI. század kihívásaihoz” – írja a közlemény, majd az új elnök pályázatát idézik:

„A kívánatos intézményi karakter: segítség a jogkövetőnek, kiszámíthatóság mindenkinek, következetes fellépés a jogsértővel szemben.”


Forrás

Érdekességek

The nation’s cartoonists on the week in politics

Borízű hang #283: Lányok, láttatok már kokainozó majmot? [rövid verzió]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF367.07Ft
01 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Sep 2026 12:55 UTC
Latest change: 01 Sep 2026 12:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.66Ft
01 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Sep 2026 12:55 UTC
Latest change: 01 Sep 2026 12:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »