Több helyszínen házkutatásokat tartottak a fideszes nyuszimotorok ügyében

A korábbi, Hankó Balázs vezette kulturális minisztérium által megrendelt műanyag játék kismotorok beszerzése ügyében nyomozó hatóságok szeptember 1-jén több helyszínen, többségében Budapesten hajtottak végre kutatásokat az ügyben érintett cégeknél. A bizonyítékok beszerzése érdekében a nyomozók szerződéseket, dokumentumokat és elektronikus adatokat foglaltak le, valamint kihallgatásokat végeztek.

A büntetőeljárás a Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter által tett júniusi feljelentés nyomán indult el, a miniszter szerint az előző kormány idején a valós piaci ár többszöröséért szerezték be a játékmotorokat.

Ahogy korábban összefoglaltuk: a 2025 novemberében bejelentett akció Koncz Zsófia államtitkár nevéhez kötődött, de valójában a Fidesz kampányát próbálták állami pénzből segíteni azzal, hogy politikusok adták át a vidéki bölcsődékben a kismotorokat, mindezt gondosan dokumentálva.

Hankó minisztersége idején, 2025-ben a kulturális tárca a Családbarát Magyarországért programsorozathoz kapcsolódóan adott megrendelést 12 ezer műanyag játék kismotor gyártására és raktározására Balásy Gyula cégeinek, a Lounge Design Kft.-nek és a New Land Media Kft.-nek, majd további 239 millió forint értékben adtak le megrendelést a Balásy-féle cégcsoportnak kismotorok gyártására és tárolására. A motoroknak csak a felmatricázására 3 millió forintot fizettek ki.

A kisebb motorokat 16 470 forintért, a nagyobbakat 14 940 forintért szerezték be, az átlagár 15 400 forint volt. Webshopokban és az egyik nagyobb játékkereskedelmi láncnál ilyen játékokat 5000-7000 forintos áron már lehet vásárolni. (via Police.hu)


Forrás

Érdekességek

The other Dan Sullivan makes November ballot against Sen. Dan Sullivan

Eladási hullám és pánikhangulat a világ kötvénypiacain, a 2008-as pénzügyi válság óta nem látott szinteken a hozamok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF368.47Ft
02 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Sep 2026 04:05 UTC
Latest change: 02 Sep 2026 03:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.23Ft
02 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Sep 2026 04:05 UTC
Latest change: 02 Sep 2026 03:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »