Újabb akkumulátoripari üzem épülhet Debrecenben

Újabb akkumulátor-újracsomagoló és -újraösszeszerelő üzemet hozna létre a CATL egy debreceni leányvállalaton keresztül – írja a Debreciner.

Szijjártó: nem lesz újabb akkumulátoripari beruházás

A tervezett beruházással kapcsolatban már június 23-a óta környezeti hatásvizsgálati eljárás zajlik a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnál, az erről szóló hirdetmény augusztus 31-én került fel a hivatal honlapjára. Az eljárás része lesz egy közmeghallgatás is, melynek időpontjáról később adnak tájékoztatást.

A üzemet a GreenPower Energy Debrecen Kft. hozná létre, mely cég a Debrecenben akkumulátort gyártó kínai CATL egyik magyarországi leányvállalata.

Az új akkuipari létesítmény az állami tulajdonú, ipari ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Inpark közreműködésével valósulhat meg, akik már tavaly óta építenek egy új csarnokot Debrecen mellett, ám a lap korábbi megkeresésére nem közölték, milyen ipari tevékenységet végezhetnek majd az új csarnokban.

Amint fejlesztésünk eljut abba a fázisba, hogy további érdemi információt tudunk róla megosztani, tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot

– írták.

Szijjártó Péter egykori külgazdasági és külügyminiszter február 17-én, egy berettyóújfalui sajtótájékoztatón kerek-perec kijelentette: nem lesz olyan újabb akkumulátoripari beruházás Debrecenben, amelyet eddig még nem jelentettek be.

80-85 tonna veszélyes hulladék képződhet évente

Ehhez képest úgy tűnik, mégis lehet, hiszen a GreenPower Energy akkumulátorcellák, modulok és pakkok csomagolásának módosítását, modul- és pakkszintű szerelési műveleteket, valamint gyártósori szerszámok és szerelvények gyártását, javítását végezné majd a csarnokban.

A technológiai folyamatok során az akkumulátorok elektrokémiai működése nem változik, és nem történik elektródagyártás, elektrolitkezelés vagy cellagyártás

– olvasható a tájékoztatóban. A folyamat kizárólag fizikai és logisztikai jellegű műveleteket tartalmaz – emelik ki.

Az új üzem működése során évente várhatóan 2000-2200 tonna nem veszélyes, és 80-85 tonna veszélyes hulladék képződik. Utóbbiak főleg ragasztóhulladékot, veszélyes anyaggal szennyezett csomagolási hulladékot, szennyezett alkatrészeket és egyéb technológiai maradékokat tartalmaznak majd.

The post Újabb akkumulátoripari üzem épülhet Debrecenben first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Megvan, kik vizsgálják felül a minősített ügynökaktákat

Szeptembertől nem kell dolgozniuk a rendőröknek a születésnapjukon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF369.29Ft
02 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Sep 2026 08:05 UTC
Latest change: 02 Sep 2026 07:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.98Ft
02 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Sep 2026 08:05 UTC
Latest change: 02 Sep 2026 07:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »