Az orosz klasszikusokat is be kellene zúzni Putyin túlpörgetett cenzúrája alapján

Ha az orosz hatóságok szó szerint akarják alkalmazni a „külföldi ügynökökre” és „nemkívánatos szervezetekre” vonatkozó saját törvényeiket, akkor a könyvtárak állományának több mint felét el kellene távolítani a polcokról. Az orosz digitális minisztérium jelentése szerint a települési könyvtáraknak a könyveik 50–70 százalékát is el kellene távolítaniuk.

Az ukrajnai invázió óta az orosz hatóságok egyre több írót és értelmiségit nyilvánítottak külföldi ügynöknek, könyveiket pedig fokozatosan leszedették a könyvesboltokból és könyvtárakból. Nemcsak azok a művek kerültek veszélybe, amelyeknek a szerzője az állam szerint „külföldi ügynök”, hanem azok is, amelyekben mondjuk fordítóként, szerkesztőként, vagy mondjuk illusztrátorként működött közre valaki, aki megkapta ezt a címkét.

Emiatt a könyves szervezetek tömeges selejtezéstől tartanak, úgyhogy még a minisztérium is a szabályok újragondolását javasolja egy jelentésben – írja a Meduza.

Példaként többek között azt a Soros Alapítványt hozták fel, amelyet a putyini Oroszországban nemkívánatos szervezetnek minősítettek, azzal vádolva őket, hogy veszélyt jelentenek Oroszország alkotmányos rendszerére és az állam biztonságára. A Soros Alapítvány kulturális támogatásai ugyanakkor a rendszerváltás után létfontosságúak voltak Oroszországban. Az orosz klasszikusok kiadása is gyakran csak az ő segítségükkel volt lehetséges – most pedig a cenzúratörvények értelmében elvileg ezek is mehetnének a zúzdába.

A szabályok szó szerinti értelmezése esetén olyan tudományos könyveket is kukázni kellene, amelyek kiadásában a világ vezetői egyetemi vettek részt, hiszen a Kreml a Yale-t, a Berkeley-t és a Stanfordot is a nemkívánatos szervezetek közé tette.


Forrás

Érdekességek

A német hatóságok szerint egy belarusz–orosz és egy lett–orosz kettős állampolgár követte el a lipcsei dróntámadást

Visszatért a budapesti kórházba a félholt Arsenal-szurkoló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF367.1Ft
03 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Sep 2026 06:10 UTC
Latest change: 03 Sep 2026 06:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.46Ft
03 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Sep 2026 06:10 UTC
Latest change: 03 Sep 2026 06:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »