Csótánytej, az alsónadrágok lebomlása és a csók evolúciója – átadták az Ignobel-díjakat

Összesen tíz kutatócsoportot – köztük egy oxfordit is – díjaztak az Ignobel idei csütörtöki díjátadóján. Olyan kutatásokat, amelyek egyebek között a csótánytejjel, az orrfújás aerodinamikájával, csóktörténelemmel és effélékkel foglalkoznak – számol be mások mellett az Independent.

A Florida Institute of Technology munkatársa, Catherine F. Talbot a csókolózás evolúciós történetének rekonstrukciójáért kapott Ignobelt, a már elhunyt Tokuji Unno pedig az orrfújás tudoményos igényű tanulmányozta. Az indiai Institute of Stem Cell Biology and Regenerative Medicine kutatócsoportja azért részesült díjban, mert kimutatta, hogy az utódokat világra hozó csótányok által termelt tej mintegy háromszor annyi energiát tartalmaz, mint a tejfehérjék.

Franz Bender, Marcel van der Heijden, Atlant Bieri és Pia Viviani azért kapott elismerést, mert több mint 25 országban elástak 1000 pár alsóneműt, majd két hónappal később kiásták őket, azt kutatva, miként bontják le ezeket a talajban élő organizmusok.

A hagyományoknak megfelelően, a díjkiosztón jelen levő közönség tagjai papírrepülőket hajtogattak, majd a színpad felé hajították őket. Az Annals of Improbable Research, a szokatlan, bizarr, vagy csak fantáziadús tudományos munkákkal foglalkozó digitális magazin által szervezett díjátadót a svájci Zürichben tartották, és a díj 36 éves történetében először került az Egyesült Államokon kívülre.

A szervezők szerint az Egyesült Államok elhagyását az a félelem is indokolta, hogy a Trump-kormányzat bevándorlási szigorítása közepette a tudósoknak és újságíróknak nehézségeik lehetnek a vízumok megszerzésével. Az előző 35 díjátadót nagyrészt a Harvard Egyetemen, a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT) és a Bostoni Egyetemen tartották, ettől az évtől kezdve azonban Zürich és más európai városok között váltakozva kerül majd megrendezésre.

A 2027-es eseményt a belgiumi Antwerpenben tartják, és egyelőre nincs tervben, hogy a rendezvényt visszaköltöztessék az Egyesült Államokba.

A díjazottak teljes listája és a megelőző évek díjai itt tekinthető meg.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Már tíz perc szuperlassú kocogás is sokat javít az agyi aktivitásunkon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.73Ft
04 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Sep 2026 17:20 UTC
Latest change: 04 Sep 2026 17:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.38Ft
04 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Sep 2026 17:20 UTC
Latest change: 04 Sep 2026 17:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »