Három kulcsembere is megsérült Pakson, mégis nyerni tudott a Debrecen

Komoly gólesőt hozott az első félidő, mert a korábban Pakson futballozó Szendrei Ákos már a hatodik percben belestukkolt egy lefejelt labdába, ami így meglepte Kovácsik Ádámot. A hazaiak azonnal támadásba lendültek, de ráfáztak, mert egy kontra végén Szendrei újra betalált. Innentől futószalagon jöttek a paksi helyzetek, végül Haraszti Zsolt éles szögből kilőtte a rövid felső sarkot.

Nem örülhetett sokáig így sem a Paks, mert Raphael Guerrero előre tört, a határozatlan védők között bejutott a tizenhatoson belülre is, majd a kapus mellett elgurította a labdát. Kettőt is cserélt Bognár György a szünetben, de ez sem hozott nagy változást a játékba, viszont Dzsudzsák Balázst sérülés miatt le kellett hozni az 55. percben.

Nem ért itt véget a balszerencsés jelenetek sora a debrecenieknél, Plamen Andrejev kapust is le kellett cserélni a harmadik ápolásánál, míg Lang Ádámhoz jött hordágy is, de már nem volt cseréje a DVSC-nek, ezért bicegve a pályán maradt. Végül Vas Gábor peches öngóljával lényegében eldőlt a meccs a 71. percben, de Tóth Barna fejesével még szépített a Paks.

Négy nyeretlen meccs után győzött a Kisvárda

Az MTK elleni mérkőzés rendkívül gyenge első félidőt hozott, térfélcsere után viszont gyorsan betalált Matanovic, miután egy labdaszerzést követően beszlalomozott a védők között a tizenhatosra és kilőtte a hosszút. Gyorsan jöhetett volna az egyenlítés, ám Popovic nagyot védett. A kisvárdai kapus sorra hozta a bravúrokat, ráadásul a félidő derekán Szikszai Hennagyij megduplázta az előnyt.

A hajrában végül sikerült a hazaiaknak egyenlíteni, a 90. percben Klausz Milánnak sikerült kapuba kotorni egy labdát. Ez csak a szépségtapasz volt, az MTK kikapott, aminek köszönhetően számos rivális növelheti az előnyt a tabellán.

Eredmények – NB I, 7. forduló

Paksi FC-Debreceni VSC 2-4 (1-3)

Paks, 2781 néző, v.: Káprály

gólszerzők: Haraszti (24.), Tóth B. (81.), illetve Szendrei Á. (6., 22.), Guerrero (39.), Vas (72., öngól)

sárga lap: Szabó J. (88.), illetve Dénes (89.)

Paksi FC: Kovácsik – Győrfi, Vas, Belényesi (Tóth B., a szünetben), Szabó J., Lapu (Simut, 75.) – Pető, Papp, Horváth K. (Windecker, a szünetben), Haraszti – Szalai (Galambos, 75.)

Debreceni VSC: Andrejev (Erdélyi, 76.) – Tercza, Szakál, Lang, Guerrero – Patai (Samper, 68.), Boskovic – Egri (Baldoni, 68.), Dzsudzsák (Sain, 54.), Dénes – Szendrei Á. (Adinany, 68.)

MTK Budapest-Kisvárda Master Godd 1-2 (0-0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2267 néző, v.: Derdák

gólszerzők: Klausz (90.), illetve Matanovic (53.), Szikszai (62.)

sárga lap: Zeljkovic (11.), illetve Lippai (79.)

MTK Budapest: Demjén – Varju (Hinora, 79.), Armalas, Beriasvili, Kovács P. (Klausz, 79.) – Kata, Zeljkovic (Szuhodovszki, 63.) – Jurek, Bognár I., Kerezsi – Nyers (Komáromi, 63.)

Kisvárda Master Good: Popovic – Nagy K. (Youga, 80.), Lippai, Chlumecky, Soltész D. – Matanovic (Szőr, 74.), Mbock, Melnyik, Ésik (Szikszai, a szünetben) – Herc (Balogun, 61.), Jordanov (Bíró Ba., a szünetben)

The post Három kulcsembere is megsérült Pakson, mégis nyerni tudott a Debrecen first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Nagyobb és izgalmasabb lett a 22. CineFest, ahol idén Oscar-díjasok is feltűnnek

Szórakoztató még 14 évad után az X-Faktor, vagy már csak hálni jár belé a lélek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.19Ft
06 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Sep 2026 00:25 UTC
Latest change: 06 Sep 2026 00:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.84Ft
06 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Sep 2026 00:25 UTC
Latest change: 06 Sep 2026 00:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »