Nyomozás indult Orbán János Dénes közpénzből fizetett százmilliós jogdíjainak ügyében

Nyomozás indult Nagy Ervin kulturális államtitkár feljelentése nyomán az Orbán János Dénesnek kifizetett több mint 400 millió forintnyi jogdíj ügyében – erősítette meg a rendőrség a 444 kérdésére. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint „a BRFK feljelentés alapján rendelt el nyomozást hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt, az eljárás folyamatban van”.

Nagy Ervin júliusban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésről írt, a rendőrség mostani válasza viszont simán hűtlen kezelést említ. Ezen a Büntető törvénykönyv-i minősítésen belül azonban az okozott kár mértékétől függően öt különböző kategória van a „kisebb vagyoni hátránytól” kezdve. A Btk. szerint az 50-500 millió forint közötti elkövetés a negyedik legsúlyosabb, „különösen nagy vagyoni hátrány” kategóriába tartozik.

Ebben az esetben, ha a bíróság megállapítja a bűncselekményt, a büntetés kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés lehet.

Mi történt korábban?

Július elején a prae.hu tárta fel, hogy a Kárpát-medencei Tehetséggondozó NKft. (KMTG) 2025 márciusa és 2026 áprilisa között több mint 400 millió forintért vásárolta meg OJD mintegy kilenc művének felhasználási jogait. A beruházás szépséghibája, hogy KMTG-t Orbán János Dénes alapította, és az ügylet idején ő volt a szervezet szakmai vezetője is.

A 444 közérdekűadat-igénylése nyomán aztán kiderült, hogy OJD ennél is több pénzt kapott a KMTG-től. Tavaly március óta bruttó 491 788 000 forintot, míg az alapítás óta összesen bruttó 496 888 000 forintot nagyobb részben jogdíjként, kisebb részben honoráriumként. A pénz egy részének, nagyjából 200 millió forintnak a kifizetését a lap szerint ráadásul a KMTG akkori vezetőjeként Orbán János Dénes felesége, Tódor Szidónia kérelmezte a kulturális minisztériumnál.

A 24.hu megkeresésére a KMTG júliusban azt közölte, hogy nem látnak összeférhetetlenséget az ügyben. Orbán János Dénes pedig azt állította, hogy a döntések nem az ő hatáskörébe tartoztak, hanem a kulturális kormányzat jóváhagyásával születtek.

Később kiderült, hogy nemcsak a KMTG, hanem a Budapesti Operettszínház is fizetett Orbán János Dénesnek. Részben olyan művekhez kapcsolódóan, amelyek jogait a KMTG is megvásárolta. A színház lapunknak megküldött egy tételes kimutatást, eszerint 2023 óta összesen több mint 90,3 millió forintot fizettek ki az írónak. Később egy még részletesebb kimutatásban foglalták össze lapunknak az ODJ felé történt kifizetéseket.

Tarr Zoltán júliusban aztán azt közölte, hogy újabb 1,3 milliárd forintos támogatásra bukkantak, amelyet a KMTG-n keresztül fizettek volna ki Orbán János Dénes műveiért. A támogatást még Hankó Balázs minisztériuma ítélte meg a szervezetnek, ám ezt az összeget Tarr elmondása szerint sikerült visszaszerezni.

Orbán János Dénes július 16-án aztán nyílt levelet írt Tarr Zoltánnak, amiben azt írta, visszavásárolná műveit a KMTG-től. A miniszter viszont már akkor megmondta: nem vevő a különalkura. A nyílt levélre Facebook-posztban válaszolt, a bejegyzést így kezdte: „Ez a kormány már nem az a kormány, amelyik háttéralkukkal intézi ügyeit. Következményekkel járó ország lettünk. Olyan ország, ahol a közpénz a közt szolgálja, nem a hatalomhoz közeli üdvösök érdekeit.”

Kapcsolódó
Egyetlenegyszer adták elő Orbán János Dénes nagyoperettjét – a 650 milliós állami támogatásnak csak a töredékét hozta vissza

Hogyan használhatta az Operettszínház a választások előtt pár nappal kapott állami támogatást egy hetekkel korábbi bemutató megvalósítására?

The post Nyomozás indult Orbán János Dénes közpénzből fizetett százmilliós jogdíjainak ügyében first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A Fidesz–KDNP összes miskolci képviselője megdobta félmillióval a csíksomlyói búcsúba induló egyesületet, amelyik vett is 350 narancssárga dzsekit

27 és 20 évet kért az ügyész az utóbbi évek legsúlyosabb francia szélsőjobboldali merényletének vádlottjaira

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF366.32Ft
24 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Sep 2026 18:15 UTC
Latest change: 24 Sep 2026 18:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.46Ft
24 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Sep 2026 18:15 UTC
Latest change: 24 Sep 2026 18:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »