Lábát törte az U21-es válogatottnál a Honvéd idei húzóembere

A klub közösségi oldalának csütörtöki beszámolója szerint a 18 éves játékosra

legalább három hónapos kihagyás vár, ugyanakkor a teljes felépülés ennél hosszabb időt is igénybe vehet.

Augusztus legjobbjának választották klubjában

Somogyi sérülése mind a Kispest, mind a korosztályos nemzeti csapat számára érzékeny veszteség, ugyanis az élvonalban újoncként sereghajtó klubban mind a hét bajnoki találkozón kezdőként lépett pályára, egy gólt szerzett, egy gólpasszt adott, augusztusban így a piros-feketéknél a hónap játékosa lett.

Gyönyörű gólt lőtt az MTK ellen:

Három meccs vár az U21-esekre

A magyar U21-es válogatott a következő Európa-bajnoki selejtezők során szombaton Varasdon a horvátok vendége lesz, jövő csütörtökön Litvániát fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, majd végezetül október 6-án Törökországban lép pályára.

A felnőttválogatott pénteken Ukrajna ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában, arról, hogy az MLSZ mit kért a szurkolóktól, itt írtunk.

The post Lábát törte az U21-es válogatottnál a Honvéd idei húzóembere first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Tragédia a honvédségnél: két katona is elhunyt az elmúlt napokban

Baka András az ENSZ előtt: A bosszúállás nem megengedhető, az igazságszolgáltatás nem válhat politikai fegyverré

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF366.13Ft
24 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Sep 2026 19:15 UTC
Latest change: 24 Sep 2026 19:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.9Ft
24 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Sep 2026 19:15 UTC
Latest change: 24 Sep 2026 19:07 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »