• „Mindenkinek van”. „Senkinek sincs.” „Az egész túl van tolva.” „Nem is létezik önmagában”.
• Hasonló állításokkal nem feltétlenül csak laikus körökben találkozhatunk az ADHD-val kapcsolatban.
• A pszichológus és pszichiáter szakmán belül hosszú ideje nincs konszenzus olyan, elsőre egyszerűnek tűnő kérdésekben, hogy mi is az az ADHD. Nem csoda, ha elveszve és tanácstalannak érezzük magunkat, amikor tájékozódni próbálunk.
• Körüljárjuk a mítoszokat.

„Nem önálló betegség”, „nem tudjuk megmondani, hogy létezik-e”, „valójában az agy megzavart fejlődésével és a pszichológiai fejlődés hiányosságaival állunk szemben”. „Túldiagnosztizált”. „Aluldiagnosztizált és félreértett”. Egy „kulturális és társadalmi konstrukció”. „Pszeudodiagnózis”. „A dopamin alulműködése okozza”. „Kimutatható az agyban”, „Nem mutatható ki az agyban”. „Örökletes”. „Nincs megbízható bizonyíték a gének szerepére”. „Az egész egy mítosz”. „Régen senkinek se volt, ma meg már mindenkinek van” – hosszan lehetne még sorolni azokat az egymásnak sokszor tökéletesen ellentmondó állításokat, amelyekkel találkozhattunk az elmúlt évtizedekben az ADHD-val összefüggésben elismert orvosoktól, pszichiáterektől, klinikai szakpszichológusoktól vagy tudományos publikációkban. Vagyis olyan forrásokból, amelyekre referenciaként tekintünk – például akkor, amikor arra gyanakszunk, hogy a gyerekünk, vagy akár mi magunk érintettek lehetünk ebben a tünetegyüttesben.

Joggal merül fel a kérdés: mégis kinek higgyünk? Az ADHD létezését (is) elvitató szkeptikusoknak, vagy a diagnózis létjogosultsága mellett kardoskodóknak? Mire-kire figyeljünk, ha a saját, vagy a gyerekünk működésével kapcsolatban kapaszkodókat keresünk? És mi az, hogy nem létezik?!

1. Létezik vs nem létezik

„Az ADHD hátteréről, határairól és értelmezési kereteiről valóban zajlik egy tudományos vita, de ennek fő kérdése nem az, hogy létezik-e, hanem inkább az, hogy hogyan értelmezzük azt a sokféle működésmintázatot és nehézséget, amelyet jelenleg ADHD-ként ismerünk” – árnyalja a képet Vétek Zsófia, neuroaffirmatív szemléletben dolgozó pszichológus és gyógypedagógus, a Neurodiverz Műhely egyik alapítója, az AuTipikus című könyv egyik szerzője. (A neuroaffirmatív szemlélet az idegrendszeri különbségeket nem gyógyítandó betegségként kezeli, hanem az emberi sokféleség részeként tekint rá.)

A szakértő szerint az ADHD-ról való tudományos gondolkodás az elmúlt években sokat változott. A korábbi, elsősorban hiányokra és tünetekre összpontosító megközelítések mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap az a szemlélet, amely az ADHD-t az idegrendszeri fejlődés egyik sajátos mintázataként is értelmezi. Ez az úgynevezett neurodiverzitás paradigma, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az

ADHD-hoz kapcsolódó sajátosságok nem választhatók el attól a környezettől, amelyben az ember él: ugyanaz a sajátosság eltérő helyzetekben jelenthet erőforrást, teljesen semleges különbséget vagy jelentős nehézséget.

De ha ez nem betegség, akkor miért használunk ADHD-val összefüggésben orvosi kifejezéseket? Miért tünetekről és diagnózisról beszélünk – és mi az oka annak, hogy a kezelésére sok esetben gyógyszert és speciális bánásmódot javasolnak?

Forrás