Megvan Szöllősi György utódja a Magyar Sportújságírók Szövetségének élén

Borsány-Gyenes Andrást választották elnökké a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) rendkívüli tisztújító közgyűlésén, miután augusztusban Szöllősi György korábbi elnök és az elnökség tagjai lemondtak – írja a 24.hu.

A Network4 Media Group tulajdonosát és elnökét, Borsány-Gyenest egy tartózkodással, két ellenszavazatt mellett választották meg, a két alelnök pedig Gergelics József (hét tartózkodás, egy ellenszavazat) és Csisztu Zsuzsa (23 tartózkodás, négy ellenszavazat) lettek öt évre.

Csisztu korábban is az elnökség tagja volt, májusban azért került be a neve a hírekbe, mert a Külügyminisztérium átvizsgálta a Szijjártó Péter által kiadott, nem alanyi jogon járó diplomata útleveleket, és kiderült, hogy neki is járt ilyen okmány, nem csak Szöllősi Györgynek. Csisztu egyébként tagja volt a Fidesz kampányában létrejött Női Digitális Polgári Körnek, a nyíregyházi kampányeseményen a színpadon is megjelent.

Network4 Media Group előtt Borsány-Gyenes volt többek között a Nemzeti Sport munkatársa, dolgozott a Duna TV sportszerkesztőségében, tevékenykedett az MTV programigazgatójaként, és az ő irányításával jött létre a Sport TV.

A lap tudósítása szerint az új elnök megköszönte a távozó elnökségnek, hogy a háttérbe helyezték a személyes érdekeiket, és megígérte, hogy a jól működő programokat folytatják. Ilyen például a Nagy Béla program és a Csillag Imre ösztöndíj, valamint a Nemzeti Sport, amit nemzeti kincsnek nevezett. Azt is mondta, a pártpolitikától az elnökség a jövőben távol tartja magát.

Az eseményen beszédet mondott Szöllősi is, aki ellen júliusban indult bizalmatlansági indítvány, amin ugyan megőrizte a tisztségét, augusztusban az elnökségével együtt lemondott. A Nemezeti Sport korábbi főszerkesztője azt mondta, az elmúlt 11 és fél év a MSÚSZ történetének legsikeresebb időszaka volt, az államkasszát pedig 50 millió forinttal adják át.


Forrás

Érdekességek

A tojótyúkok a termelők spórolása miatt töltik az életük 100 százalékát fájdalomban egy A4-es lapnyi területen

Marco Rossi válaszaiban az egyetlen magyar szó a „kórház” volt Észak-Írországban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.53Ft
28 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Sep 2026 22:35 UTC
Latest change: 27 Sep 2026 22:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.12Ft
28 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Sep 2026 22:35 UTC
Latest change: 27 Sep 2026 22:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »