Előkerült az X-Faktorban szereplő 15 éves lány, akit eltűntként keresett a rendőrség

A nap folyamán körözést adott ki a Makói Rendőrkapitányság egy 2011-es születésű lány miatt, aki október 11-én, vasárnap tűnt el. A Blikk arról írt, hogy a 15 éves makói lány szerepelt a hétvégén az X-faktor adásában, ami után számos negatív kommentet kapott, mivel egy olyan dalt választott, amiben trágár kifejezések is szerepeltek.

Az Origo délután arról írt, hogy a lány előkerült, és jól van. Sokan azt feltételezték, hogy a lány a kommentáradat miatt menekült el, de az anyja, Nikolett határozottan cáfolta ezt az Origónak, a lánya ugyanis „lakásotthonban él Szegeden, és nem tért vissza időben, ezért a nevelőnek hivatalból bejelentést kellett tennie”.

A nő szerint a gyerekét egyáltalán nem viselte meg a műsor, hiszen még májusban vették fel, és a lány már akkor túllendült a zsűri bírálatán. „A szombati műsor után valóban kaptunk negatív kommenteket, miszerint a szülők hibája, hogy a lány ilyeneket énekel, ami inkább nekünk nem esett jól” – mondta a szülő, hangsúlyozva, hogy a dalban nem voltak trágár kifejezések, legfeljebb a szexualitást és az illegális szereket érintette.

A lány egyébként korábban családon belüli bántalmazás miatt került ki a családból, és januárban helyezték el a lakásotthonban, de a helyzet hamarosan rendeződhet, mert a bíróság nemrég visszaadta az anyának a teljes körű felügyeleti jogot, így a kislány hamarosan végleg hazatérhet. A lapnak a negatív kommentekkel kapcsolatban az apuka is megerősítette, hogy „nincs semmi baj”.


Forrás

Érdekességek

Németországban őrizetbe vettek két török állampolgárt, akiket egy lengyelországi Starlink-állomás felgyújtásával gyanúsítanak

Lengyel külügyminiszter: a NATO-nak fel kell készülnie egy halálos orosz hibrid támadásra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.86Ft
13 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Oct 2026 01:05 UTC
Latest change: 13 Oct 2026 00:59 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF327Ft
13 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Oct 2026 01:05 UTC
Latest change: 13 Oct 2026 00:59 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »