Új elnökkel indul a HUN-REN akadémiai átszervezése

Október 21-i hatállyal megszűnik a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) eddigi elnökének megbízatása, Gulyás Balázs ezzel egyidejűleg a szervezet Irányító Testületéből (IT) is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel ugyanezzel a dátummal fejezi be vezetői tevékenységét – áll a HUN-REN hétfői közleményében. A kormányzat javaslatára a kutatási hálózatot irányító grémium Stipsicz Andrást, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatóját nevezte ki a HUN-REN új elnökévé.

Megírtuk, hogy szeptember közepén Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kérte fel a matematikust az elnöki pozícióra, amelyet azonban a matematikus ideiglenes tölt csak be, egészen addig, amíg le nem zajlik a szervezet legújabb, immár a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) intézményi keretei között levezényelt átalakítása.

A tervek szerint a korábban az MTA-tól viharos körülmények között elcsatolt 18 intézet külön vezetőtestület irányításával működik majd, egységes hálózatként. A testületbe négy helyről delegálnak tagokat: az MTA-ból, a kutatóhálózatból, a kormányból és az érdekképviseletek felől. Az így létrejövő hálózat sajátos jogállású jogi személy lesz, vagyis nem közvetlen költségvetési intézmény, de nem is a jelenlegi modell szerint működik majd.


Forrás

Érdekességek

Lehet minden érme mellett pontosan száz forint?

XXII. Oldtimer Show a Magyar Vasúttörténeti Parkban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.82Ft
13 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Oct 2026 04:05 UTC
Latest change: 13 Oct 2026 03:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.48Ft
13 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Oct 2026 04:05 UTC
Latest change: 13 Oct 2026 03:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »