Rózsaszín szalag a tiszás képviselőkön

Forsthoffer Ágnes a miniszterelnök válaszát követően megkérte a képviselőket, hogy hagyjanak fel azzal a gyakorlattal, hogy a felszólalások közben folyamatosan bekiabálnak és beszélgetnek.

Dr. Virágh Gabriella Mária következett felszólalásával, aki az emlőrák elleni küzdelem világnapja alkalmából kért szót. A tiszás képviselők emiatt rózsaszín ruhában vagy rózsaszín szalaggal érkeztek a parlamentbe kedden.

A tiszás képviselő arról beszélt, hogy a mammográfiával kapcsolatban olyan tévhitek keringenek, amelyek tovább csökkentik az egyébként sem magas arányú szűrési számokat. Pedig a megelőzés fontos, a komplett emlőrákszűrés az egyetlen járható út, a betegség pedig korai felismeréssel gyógyítható.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter válaszában kifejtette, hogy a női daganatos betegségek mintegy 26 százalékát az emlőrák adja, és évi több mint kétezer életet követel. Az országos szűrési rendszer adatai szerint 2018 óta 4,66 millió meghívót küldtek ki, de csak 1,53 millió szűrést rögzítettek. Az Unióban a legalacsonyabb ez a szám.

Lépnünk kell sürgősen. Az előző ágazatvezetés nem tudott átütő eredményeket elérni, pedig volt rá a 16 évük

– fogalmazott a tárcavezető. Kérik a hölgyeket, hogy vegyenek részt az ingyenes szűréseken.

The post Rózsaszín szalag a tiszás képviselőkön first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Átmenetileg leállították Schmidt Máriáék könyveinek forgalmazását

Most a lábaim szét vannak roncsolva, az egész testem kuka, de jövőre újra megpróbálom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.21Ft
13 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Oct 2026 16:05 UTC
Latest change: 13 Oct 2026 15:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.38Ft
13 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Oct 2026 16:05 UTC
Latest change: 13 Oct 2026 15:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »