
Idén volt a harmadik legalacsonyabb az Antarktiszt körülvevő tengeri jég maximális kiterjedése a műholdas mérések kezdete óta – közölte hétfőn az amerikai űrügynökség (NASA).
A déli kontinens körüli tengeri jég a NASA és a Nemzeti Hó- és Jégadatközpont (NSIDC) szerint szeptember 14-én érte el éves maximumát, amikor kiterjedése 17,59 millió négyzetkilométer volt. Ez a harmadik legalacsonyabb maximum 1979 óta, amit csak a 2023-as és 2024-es év előz meg, és nagyjából 1,1 millió négyzetkilométerrel marad el az 1981-2010 közötti átlagtól.
A jelenlegi helyzet szokatlanságát jól mutatja, hogy a négy legalacsonyabb antarktiszi tengeri jég maximumot az elmúlt négy évben mérték.

Az Antarktiszt 150 magyarországnyi területű, 14 millió négyzetkilométeres jégtakaró borítja, ami 58 méternyi globális tengerszintnek megfeleltethető jeget tárol. A kontinenst a Déli-óceánon úszó tengeri jég veszi körül, aminek területe a korábbi években 2-20 millió négyzetkilométer között ingadozott. A tengeri jég maximális kiterjedését általában szeptemberben éri el, a déli félteke tele után, minimumát pedig a déli félteke nyarának végén, februárban.
1979 és 2014 között az antarktiszi tengeri jég kiterjedése évtizedenként átlagosan 1 százalékkal nőtt és 2014 szeptemberében 20,14 millió négyzetkilométerrel rekordmaximumot állított fel. Ezután a déli kontinenst körülvevő tengeri jég fogyatkozni kezdett, majd 2023-ban kiugróan alacsony kiterjedést ért el – ami már a klímaváltozás számlájára lehet írható. Kutatók egyre inkább azt gyanítják, hogy a Déli-óceán felmelegedése már elkezdte akadályozni a tengeri jég kialakulását, így kiterjedésének mértékét már nem elsősorban a légköri folyamatok és szelek szabják meg.
Tavaly arról írtunk, hogy a jelenlegi trendek folytatódásával a Déli-óceán hamarabb válhat jégmentessé az antarktiszi tengeri jég visszaszorulása miatt, mint az Arktisz. Ez Chris Stokes gleccserkutató szerint azzal fenyeget, hogy egyes antarktiszi gleccserek tengeren úszó részei elveszítik megtámasztásukat. Stokes korábban a Qubiten elmondta, hogy egyre több megfigyelés mutat arra, hogy a tengeri jég viselkedésében jelentkező változások kihatnak a sérülékeny sarkköri ökoszisztémára – köztük a császárpingvinekre, amik elveszíthetik a tengeri jégen fekvő költőhelyeiket.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:







