Lemondott a felszámolókat képviselő egyesület elnöke és vezetőinek többsége

Lemondott dr. Várady Tímea, a Reorganizációs és Fizetésképtelenségi Szakértők Egyesületének (RFE) elnöke – írja AzÜzlet. Az elnökség tagjai és a bizottsági elnökök is távoztak tisztségükből, a jogi és szakmai bizottság elnökének kivételével. A lemondások 2026. október 1-jén léptek hatályba.

Az egyesület nem közölte a távozások okát. Tájékoztatásuk szerint az RFE működésének folyamatosságát az ügyvezető igazgató biztosítja, az elnökség pedig az új vezetés megválasztásáig ügyvivőként látja el feladatait. A lap információi szerint az új vezetésről a szervezet október közepére tervezett közgyűlésén dönthetnek. Az RFE szerint a következő időszak szakmai prioritásait és rövid távú feladatait már az új elnökség határozza majd meg.

Az egyesület 2021. október 1-jén vette fel a Reorganizációs és Fizetésképtelenségi Szakértők Egyesülete nevet. Korábban Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesületeként (FOE) működött. Saját meghatározása szerint szakmai és érdekképviseleti szervezet, ami a felszámolással, vagyonfelügyelettel és a fizetésképtelenségi helyzetek kezelésével foglalkozó szakemberek és vállalkozások munkáját támogatja. Feladatai közé tartozik a szakmát érintő jogszabályok kezdeményezése és véleményezése, a szakmai és etikai követelmények alakítása, valamint képzések és tanácskozások szervezése.


Forrás

Érdekességek

„Állítsátok meg ezt a szart!” – a magyar határ közelében épült horvát csirkefarm ellen tiltakozott a Greenpeace

Pánikolnak Fonyódon, szabadul Molnár Csilla gyilkos bátyja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.36Ft
14 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 12:10 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 12:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.61Ft
14 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 12:10 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 12:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »