„Megérdemelték azokat a trófeákat” – a BL-címvédő edzője nem fosztaná meg pályán elért címeitől a Cityt

Luis Enrique, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, a Manchester City megérdemelte pályán elért sikereit, és bízik benne, hogy az angol klubot annak ellenére sem fosztják meg trófeáitól, hogy súlyos pénzügyi szabálytalanságok miatt büntetés vár rá.

Enrique reméli, a City elkerüli a szankciókat

A PSG szerdán lép pályára Manchesterben a Bajnokok Ligája alapszakaszában, a találkozó előtti sajtótájékoztatón a spanyol szakvezető azt mondta: első hallásra meglepődött, ugyanakkor tiszteletben kell tartani a folyamatban lévő eljárást, és megvárni annak végeredményét.

„Vannak illetékes szervek, amelyek döntést hoznak az ügyben, nekünk pedig ki kell várnunk ezt.

Ugyanakkor kizárólag a futballról és a pályán látottakról szólva a Manchester City megérdemelte azokat a trófeákat

– fejtette ki Enrique.

„Szeretem, ahogyan futballozik a csapat, a többit illetően pedig meg kell várni a végső döntést. Úgy vélem, hogy a pályán megnyert trófeák a pályán maradnak. Remélem, elkerüli a szankciót a klub” – tette még hozzá.

Így áll most a Manchester City ügye

Egy a független bizottság vizsgálata alapján a City a 2009/10-es és a 2017/18-as szezon közötti időszakban számos kereskedelmi partnerével színlelt szerződéseket kötött, illetve más ilyen jellegű megállapodást is alkalmazott a klub bevételeinek mesterséges növelése, valamint költségeinek csökkentése érdekében. A City mindemellett – a bizottság ítélete szerint – valótlan adatokat tartalmazó beszámolókat nyújtott be, és eltitkolta pénzügyi helyzetének valós állapotát a könyvvizsgálók, valamint a sportág szabályozó szervei elől. A testület azt is közölte, hogy a manchesteri klub jelentős mértékben túllépte mind a Premier League, mind pedig az európai szövetség (UEFA) által előírt költségkorlátokat, a PL vizsgálatakor pedig többször is megszegte a ligával szembeni együttműködési és jóhiszeműségi kötelezettségeit.

A testület a liga pénzügyi szabályainak kilenc szezonon át tartó súlyos megsértésével kapcsolatos összes vádpontban bűnösnek találta az emírségekbeli tulajdonban lévő klubot, amely fellebbezést nyújtott be.

Kapcsolódó
A Premier League hitelessége is tét a Manchester City ügyében

Első fokon 114 vádpontban találta vétkesnek egy független bizottság a Manchester Cityt, ám, hogy mekkora büntetést kap a klub, még kérdéses. A Ziccerben azt vizsgáltuk, miből épült fel a klub dominanciája, mit érnek a futball pénzügyi szabályai, és túl nagyra nőtt-e már a City ahhoz, hogy valóban súlyos szankciók érjék.

The post „Megérdemelték azokat a trófeákat” – a BL-címvédő edzője nem fosztaná meg pályán elért címeitől a Cityt first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

A Fidesz reagált Kapitány István le nem mondására

Fact-check: Tényleg kevesebb fizetést kaptak egyes tanárok, ahogy Takács Péter állítja?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.36Ft
14 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 12:10 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 12:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.61Ft
14 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 12:10 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 12:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »