Rákay Philip cége csendben átpasszolt egy budai villát Jászai Gellért magántőkealapjainak

Radar alatt került át Rákay Philip cégétől Jászai Gellért érdekeltségébe egy Széchenyi-hegyi, helyi védelem alatt álló villa – írja a Telex. A lap szerint a kilátó közelében található villa 2018 decemberében került Rákay érdekeltségébe, 2022-ben pedig úgy került Jászaihoz, hogy az éveken keresztül fel se tűnt senkinek.

A II. kerületi Rege úti ingatlant eredetileg nyaralónak építették 1891-ben, Aigner Sándor tervei alapján, később gyermekotthonként is használták. A történelmi épülethez több mint negyedhektáros telek tartozik.

A villát 2018-ban Tarlós István főpolgármestersége alatt nyilvános pályázaton értékesítették 198 millió forintért Rákay cégének, a Norton Consulting Zrt.-nek, amely 2022 májusában létrehozta a Reg1 Kft.-t, apportként pedig beletette az ingatlant. A lap megjegyezi, a közel kétszázmillió forint értéke a Reg1 akkori értékelése szerint már 630 millió volt.

Ezután évekig nem történt semmi, ami a papírokból látható lett volna, azt leszámítva, hogy a Kft. bekerült a Reg1 Holding alá. 2026 szeptemberében azonban két magántőkealap, az iG TECH és a REPRO I. tőkeemelést hajtott végre a holdingban, 95,5 millió és 67 millió forint értékben. Ezeket a magántőkealapokat az IKON Befektetési Alapkezelő Zrt. kezeli, befektetési jegyeik kizárólagos tulajdonosa pedig Jászai Gellért, a cégcsoport elnöke és meghatározó tulajdonosa.

A 4iG válaszából derült ki az is, hogy a két magántőkealap már 2022-ben megvásárolta a Reg1 Holdingot, de mivel fele-fele arányban – tehát egyikük sem lett többségi tulajdonos –, ezért a cégnyilvántartásban egyikük sem jelent meg.

Mint kiderült, a tőkeemelésre azért volt szükség, hogy legyen miből felújítani az ingatlant.


Forrás

Érdekességek

A szegedi egyetem kancellárja állítja, Kubatov berendelte őt a Lendvay utcába, miután nemet mondott a nyomuló NER-es cégeknek

Halálos beteg férfi 168 millió forintot nyert a lottón

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.05Ft
15 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 22:10 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 22:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.33Ft
15 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 22:10 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 22:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »