Brutálisabban rabolták ki Gulácsi Pétert, mint ahogy a focistákat általában szokás

  • Fegyveresek rabolták ki spanyolországi otthonában Gulácsi Pétert és családját.
  • A magyar kapus idén nyáron szerződött a spanyol első osztályú Villarrealhoz, minden bizonnyal karrierje utolsó komolyabb csapatához.
  • 36 évesen a Valenciától északra található kisvárosban valószínűleg inkább nyugodt levezetésre számított, mint élete egyik nagy megrázkódtatására.
  • Balszerencséjére ez a vidék az utóbbi években a profi sportolók ellen gyakran elkövetett bűncselekmények egyik epicentrumává vált.

Október 13-ára virradóra, hajnali egy óra után csuklyás, fegyveres bűnözők hatoltak be Gulácsi Péter otthonába. A helyi sajtó szerint a Valencia és Villarreal közötti Pucol település melletti luxuslakóparkban található házba négyen törtek be, felébresztették a magyar kapust és feleségét, és azt követelték tőlük, hogy nyissák ki a széfet. Arról nincs hír, hogy Gulácsi gyerekei is a házban voltak-e. A bűnözők nagyjából egy órán át tartózkodtak a házban, majd a zsákmányukkal együtt távoztak. Hogy pontosan mit vittek el, nem tudni, azt viszont igen, hogy Gulácsiék a rablás során nem sérültek meg, és a támadás után maga a kapus hívta a 112-t.

A fegyveres rablás nyilván komoly megrázkódtatás lehetett a Gulácsi család számára, a magyar kapus erre tekintettel nem is volt ott a Villarreal keretében a kedd esti, Napoli elleni BL-meccsen. Gulácsi nyáron, több mint egy évtized után szerződött el az RB Leipzigtől a Villarreal CF-be, ami most már két évtizede nemcsak Spanyolország, hanem Európa egyik legjobb csapata is az otthonául szolgáló település méretéhez képest.

Gulácsi, aki 2025-ben vonult vissza a magyar válogatottságtól, 36 évesen minden bizonnyal élete utolsó komolyabb szerződését írta alá. A szezon kezdete előtt nem volt világos, hogy mekkora szerepe lesz a csapatban, de a Villarreal eddigi tíz meccsének felén ő védett. Ez felülmúlhatta a várakozásait, az viszont alul, hogy a saját bőrén kellett megtapasztalnia, milyen gyakoriak errefelé a sportolók ellen elkövetett bűncselekmények.


Forrás

Érdekességek

92 milliárd forintos támogatásról sikerült megállapodnia a magyar kormánynak Norvégiával

Kézben tartották a BL döntő szurkolóit a budapesti rendőrök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.87Ft
15 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 06:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 06:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.43Ft
15 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 06:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 06:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »