Utolérte a világ az írásait – 100 éve született Michel Foucault

Végeláthatatlan, sehova sem vezető, ezért mindig rendkívül szórakoztató arról vitatkozni, hogy ki volt a 20. század legjelentősebb filozófusa. A filozófusok teljesítményét nem nagyon lehet objektív eszközökkel mérni, kudarcra ítélt vállalkozás eldönteni, hogy két egymásnak feszülő absztrakt gondolat közül melyik az igazabb.

Mégis: erős érvek szólnak amellett, hogy nem nagyon volt jelentősebb gondolkodója a 20. századnak, mint a száz évvel ezelőtt született Michel Foucault. A francia filozófus a mai napig a világ egyik legtöbbet hivatkozott társadalomtudósa, akinek szövegei számtalan területen bizonyultak rendkívül megtermékenyítőnek: a kriminológiától a szexualitás vizsgálatán keresztül a történetírásig, a pszichológiától a jogelméletig bezárólag gondolkodnak ma kutatók a Foucault által felvetett kérdések és nézőpontok mentén, akkor is, ha adott esetben nem is olvastak tőle semmit, vagy ha igen, akkor nem sokban értenek vele egyet.

Foucault legnagyobb húzása talán, hogy képes volt megváltoztatni a kérdéseket, amelyeket az emberek olyan dolgokkal kapcsolatban tesznek fel, amelyeket általában magától értetődőnek tartanak. A rendkívül szerteágazó és gazdag életmű jelentős hatását jelzi, hogy a legkülönfélébb irányzatok és ideológiai táborok vélték időnként a sajátjuknak, Foucault szövegeibe ugyanúgy bele tudták látni az identitáspolitika ősforrását, mint a túlterjeszkedő-megfigyelő állammal szembeni mély szkepszist, és épp ezért rendszeresen bele lehet futni cikkekbe, hogy akkor most éppen a bal- vagy a jobboldal találja meg Foucault-t magának.

Kései interjúiból lehet tudni: Foucault maga rendkívül jól szórakozott azon, hogy már élete során sem tudták egyértelműen besorolni, és az elmúlt évtizedekben erről zajló viták ugyanolyan parttalanok (plusz alighanem még feleslegesebbek), mint hogy ki volt a legjelentősebb filozófus, de azt jól jelzik, hogy Foucault több mint 40 évvel a halála után is rendkívül fontos gondolkodó maradt.


Forrás

Érdekességek

Even Trump voters think Republicans should split from the president to win

Nem adják ki Magyarék a kormányüléseik dokumentációját, miközben Orbánék feljegyzéseit nyilvánosságra hozzák

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.64Ft
15 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 18:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 18:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.17Ft
15 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 18:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 18:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »