Így foglalták el Berlint magyar huszárok

Az osztrák örökösödési háború következményeként a Habsburgosk 1748-ban elvesztették Sziléziát, amibe Mária Terézia nem nyugodott bele. Nyolc évvel később Ororszország, Franciaország és Svédország támogatásával hadat üzent Poroszországnak, ezzel kezdetét vette az 1756-1763 között vívott hétéves háború. Ennek második évében, 1757-ben három hadsereg is II. Frigyes porosz király ellen tört, az év legfényesebb sikere, mégis Hadik András magyar huszár ezredes nevéhez fűződik – írja a Rubicon.hu.

Megsarcolta a várost

A porosz uralkodó seregei fővárosuktól távol, Szilézia mélyén küzdöttek, ekkor fogott hozzá Hadik az úgynevezett berlini portya megszervezéséhez 1757 szeptemberében Lotharingiai Károly Sándor fővezér megbízásából. Mindössze egy 5100 fős hadtest, és néhány ágyú állt rendelkezésére. Október 15-én már Berlin előterében járt, seregét két részre osztotta: Újházy ezredest átküldte a Spree túlpartjára, majd a főváros Potsdam felé nyíló kapuja ellen indította, ő maga pedig – álcázásképpen – a folyó bal partján húzódó erdőségekben nyomult észak felé.

Berlin igencsak gyenge várőrségének parancsnoka, Rochow altábornagy 14-én értesült a huszárok mozgolódásáról, ám egyszerűen képtelenségnek tartotta, hogy ütőképes császári haderő elmerészkedjen a fővárosig. Október 16-án reggel aztán Újházy és Hadik két oldalról is megközelítették a falakat, a magyar tábornok követséget küldött a városba: 300 000 tallér hadisarc azonnali kifizetését követelte.

Monbijou-palota a háttérben a Szent Szófia-templommal, 1739/1740 körül
Wikipedia Monbijou-palota a háttérben a Szent Szófia-templommal, 1739/1740 körül.

Pénz, ajándékok és kesztyűk

A kitérő válasz hallatán betörte Berlin kapuját, majd megadásra kényszerítette a védőket. A királyi család és a katonaság nagy része a délután során Spandauba menekült, Rochow pedig szinte esdekelve kérte a magyar tábornokot a város megkímélésére. Hadik végül könyörületesnek bizonyult. Vitézeinek megtiltotta a prédálást, miközben a hadisarc összegét 500 ezer tallérra emelte, és további 100 ezret követelt katonái számára. Sürgette az idő, a porosz felmentő sereg ekkor már átkelt az Elbán, így nem volt idő megvárni, míg a polgárok összegyűjtik a teljes összeget. Másnap hajnalig így is

közel 235 000 tallér gyűlt össze, illetve egyéb ajándékokat is kicsikart a várostól, lovak és ellátmány mellett például egy tucat, Berlin címerével hímzett kesztyűt is kért Mária Terézia számára – utóbbiból állítólag végül 24 balkezes darabot küldtek a poroszok.

A császári erők összesen mintegy 24 órát töltöttek Berlin falain belül, október 17-én este, néhány órával a felmentő sereg érkezése előtt távoztak. Hadik sikeres vállalkozásáért utóbb megkapta a Mária Terézia-rend nagykeresztjét, a hétéves háború végén pedig grófi címmel és – Futak környékén – hatalmas birtokokkal honorálták bátorságát.

További érdekes cikkeink a közelmúltból:

Szörnyű betegségben halt meg Mátyás király fia

Egyszerre tartják csodaszernek és veszélyesnek a fogyasztószereket a friss kutatások – szakértőt kérdeztünk, hogy mi az igazság

Elismertek egy új típusú cukorbetegséget

A tigrisnek is lehet rossz napja: ezért halálos ötlet bemenni a kifutójába

Új pókfajt találtak a világ legnagyobb pókhálójában

The post Így foglalták el Berlint magyar huszárok first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Megműtötték Galla Miklóst: „A professzor olyan volt, mint Michelangelo”

„Sokszor fogják szidni az anyukámat” – fővárosi fejlesztési dömpinget ígér Karácsony Gergely

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.76Ft
15 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 19:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 19:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.45Ft
15 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 19:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 19:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »