Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbította a bíróság, Jellinek Dániel bűnügyi felügyeletbe kerül át

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította Szivek Norbert letartóztatását, míg megszüntette Jellinek Dániel letartóztatását, és ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletét rendelte el. Jellineknek nyomkövető eszközt is kell viselnie, közölte pénteken a Fővárosi Törvényszék. Azt írták:

„A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének a megakadályozása érdekében – J. D. vonatkozásában a bűnismétlés veszélyére is hivatkozással – indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítását a Volánbuszt érintő bűncselekményekkel összefüggő korrupciós bűncselekmények kapcsán indult büntetőeljárásban.”

A letartóztatás helyetti bűnügyi felügyelet elrendelését pedig a gyanúsítottak védői indítványozták. A bíróság Szivek esetében továbbra is megállapította a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélyét. Jellinek viszont a megalapozott gyanú szerinti korrupciós láncolatban elszigetelt szerepet töltött be, így korlátozottabb volt azon bizonyítékok köre is, amelyek befolyásolására törekedhetett volna. A nyomozás során érdemi nyilatkozatot tett, töretlen együttműködési készséget mutatott, ezért esetében nem látják veszélyét az eljárás befolyásolásának.

A Volánbusz-ügy két gyanúsítottjával szemben még szeptemberben rendeltek el egy hónapos letartóztatást. Jellinek Dánielt, az egyik leggazdagabb magyar vállalkozót, Tiborcz István üzlettársát, valamint Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját a „Volánbusz Zrt.-t érintő személyszállítási szolgáltatás elvégzésével és autóbuszok beszerzésével kapcsolatos milliárdos vesztegetési ügyben” vádolják.

A Volánbusz-botrány egy, a gyanú szerint közel 10 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó korrupciós és pénzmosási ügy, ami a mára a MÁV-ba olvadt állami busztársaság 2015-2018 közötti buszbeszerzéseihez és arra épülő gazdasági ügyletekhez kapcsolódik. A választások után, idén májusban hallgatták ki tanúként Galgóczy Ferenc vállalkozót, aki korábban arról beszélt a Kontrollnak: Seszták Miklós 2014-2018 közötti fejlesztési miniszter, KDNP-s parlamenti képviselő tudott a kiterjedt korrupciós hálózat tevékenységéről, és abból személyesen hasznot is húzhatott. A korábban szintén letartóztatott Sesztákért (no meg Hankó Balázsért) péntek délutánra „fogolykiváltó imát” szervezett a KDNP. Seszták és Hankó mentelmi jogának felfüggesztéséről itt, előbbi őrizetbe vételéről pedig itt írtunk.


Forrás

Érdekességek

MAGA Inc. plots final midterm money moves

Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry Sándor és a Bagi-Nacsa páros műsoraiért

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.36Ft
17 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 16 Oct 2026 22:20 UTC
Latest change: 16 Oct 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.29Ft
17 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 16 Oct 2026 22:20 UTC
Latest change: 16 Oct 2026 22:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »