Trump komoly gesztust tett Putyinnak: felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós csomagot

Az amerikai elnök felfüggesztette az orosz gazdaságot célzó átfogó szankciós csomagot. A helyi idő szerint péntek este bejelentett intézkedést Donald Trump az Egyesült Államok nemzeti érdekeivel indokolta.

Az elnöki rendelet értelmében a mentesség addig marad hatályban, amíg Donald Trump vagy vezető tisztségviselői úgy nem határoznak, hogy „további intézkedésekre van szükség”.

A szankciókkal kapcsolatos, a néhai Lindsey Graham republikánus szenátor nevét viselő törvényt Trump szeptemberben írta alá, a kongresszusban is elfogadott csomagnak pedig október 18-án kellett volna életbe lépnie – írja az MTI.

Miről szólnak az új szankciók?

A törvény az orosz energia- és hadiipart, valamint az úgynevezett árnyékflottát veszi célba. Száz százalékos vám kivetését is lehetővé tenné öt olyan országgal szemben, amely a legtöbb orosz gázt importálja – ezek között van India és Kína is.

Emellett kifejezetten Vlagyimir Putyin és más orosz kormánytagok elleni szankciókat is magába foglal a csomag.

A BBC híre szerint mindkét nagy pártból összesen húsz olyan politikus tiltakozik Trump lépése ellen, akik szerint a szankciós csomagot azonnal életbe kellene léptetni a háború befejezése érdekében. Trump október elején már megállapodott Moszkvával dízelolaj vásárlásáról, amit Zelenszkij „Putyinnak adott ajándékként” értelmezett.

Kapcsolódó
Tarjányi a Trump–Putyin-egyezségről: Van egy sor döntés, amelyet érdemes egymás mellé tenni

A biztonságpolitikai szakértő megvilágította, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin olajbizniszéig milyen események húzódtak meg a háttérben.

The post Trump komoly gesztust tett Putyinnak: felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós csomagot first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Csak most jelentette be a kormány a norvég pénzeket, ám a civilek már hónapok óta pályázhatnak

Kirúgták a Fehér Ház szóvivőjét, öt napig húzta Katie Zacharia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.34Ft
17 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 17 Oct 2026 11:20 UTC
Latest change: 17 Oct 2026 11:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.28Ft
17 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 17 Oct 2026 11:20 UTC
Latest change: 17 Oct 2026 11:11 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »