Korábbi játékosa, Czéh László szerint az NB I-ben sokkal kreatívabbnak kell lennie a Ferencváros labdarúgócsapatnak, mint az Európa-liga-mérkőzéseken.
Az FTC továbbra is veretlenül menetel a második számú európai kupasorozat mostani idényében, a selejtező első fordulójából indulva bejutott a ligaszakaszba, ott pedig már két győzelemnél jár. A hazai élvonalban viszont nyolc meccs után három siker, négy döntetlen és egy vereség a mérlege a vasárnap esti, kisvárdai bajnoki előtt.
Nem lehet összehasonlítani az NB I-es és az európai szereplést
Nagyon nehéz úgy játszani, hogy a szakmai stábnak minden egyes alkalommal más kezdőcsapatot kell összeállítania csütörtökön és vasárnap, hogy megfeleljenek bizonyos szabályoknak. Ezt nagyon nehéz egyensúlyba hozni
– nyilatkozta az MTI-nek az FTC örökös bajnoka címmel kitüntetett Czéh, aki az 1994/95-ös idényben 52 alkalommal lépett pályára a fővárosiaknál és 12 gólt szerzett.
Mint kifejtette, a Ferencváros már hozzászokott a nemzetközi mérkőzések ritmusához és ahhoz, hogy nem minden alkalommal diktálja a tempót, hanem átmenetekből, kontrákból tud gólt szerezni. Csütörtökön is így rúgta első találatát a norvég Kristoffer Zachariassen a cseh Viktoria Plzen 2-1-es legyőzése alkalmával. Ezzel szemben a hazai meccseken szinte minden ellenfél beáll védekezni az FTC ellen,
így sokkal több kreativitást kell hoznia előre a Ferencvárosnak kis területen, mint egy nemzetközi mérkőzésen.
Az FTC színeiben bajnok, Magyar Kupa- és Szuperkupa-győztes Czéh szerint ez a legnagyobb differencia a csapat hazai és európai szereplése között, és ezért szinte össze sem lehet hasonlítani a kettőt.
Sokat vitatkozik a fiával
Czéh László fia, a 17 éves Barnabás februárban a Csákvár ellen 4-0-ra megnyert Mol Magyar Kupa-mérkőzésen már a Ferencváros felnőtt csapatában is bemutatkozott, így a sikeres kupadöntőt követően ő is kapott aranyérmet, sőt minden idők legfiatalabb ferencvárosi kupagyőztese lett.
„A tavaszi bemutatkozása után sajnos volt két komoly sérülése, nyáron tért vissza. Nagyon sokat vitatkozok vele, mert meg kell tanulnia, hogy ez már nem a gyerekfutball. Hatalmas a különbség az utánpótlás és az NB III között, ezért érthető, hogy kevesebb játéklehetőséget kap” – vélekedett a kétszeres válogatott Czéh.
Hozzátette, a fiatal középpályás a mostani idényben az U19-es és az NB III-as együttesben is szerepel, és édesapja szerint rendkívül fontos, hogy a kevesebb lehetőségből is a maximumot hozza ki.
Nem könnyű az NB II-es klubok helyzete
A Kecskeméti TE klubigazgatójaként tevékenykedő Czéh rávilágított, hogy a másodosztályú klubok nehéz helyzetbe kerültek, mert a központi támogatás negyven százalékkal visszaesett – az élvonalban csak 15 százalékkal –, ezt a csapatok nagyon megérezték, hiszen számos esetben módosítaniuk kellett az élő szerződéseket. A másik probléma az osztályozó bevezetése, ugyanis az NB II második helyezettjének rendkívül nehéz dolga lesz az első osztály 11. helyezettje ellen.
Itt nálunk csak magyarok játszhatnak, két fiatallal kell felállnunk, csak magyar edző ülhet a kispadon, az NB I-ben pedig teljesen más szabályok vannak. Egy mérkőzésen dől el az osztályozó, de nem teljesen egyenlőek a feltételek
– szögezte le Czéh.
A KTE tíz mérkőzés után a tabella harmadik helyén áll. A klubigazgató szerint eddig a terveknek megfelelően alakultak a dolgok, pedig nyáron alaposan kicserélődött a keret, több mint tíz játékos érkezett, de Czéh László úgy érzi, megfelelően haladnak előre.
The post Több kreativitás kell az NB I-ben a Fraditól a klub örökös bajnoka szerint first appeared on 24.hu.








