Valami nagyon undorítóra harapott rá a tacójában, perel a texasi nő

Egy texasi nő pert indított egy tacoétterem ellen, miután állítása szerint állati fogat talált az ételében – írja a kgns helyi hírportál.

A nő ügyvédje, Scott Vasquez szerint a nő elvitelre rendelt egy tacót az austini Torchy’s Tacos étteremből, majd amikor elfogyasztotta, valamire ráharapott.

Miután rádöbbent, hogy vélhetően egy fog van az ételében, azonnal felvette a kapcsolatot az ügyvéddel.

Választ szeretett volna kapni, hogy mi volt az ételben, de az étterem egyik vezetője és ügyvédje folyamatosan egymásra hárították a felelősséget.

A cég reakciója

A Torchy’s Tacos szóvivője nyilatkozatában kijelentette, hogy a vállalat tisztában van a helyzettel, és komolyan vesz minden, az ételeivel kapcsolatos aggályt.

A vendég panaszának kézhezvétele után a vállalat közölte, hogy alapos vizsgálatot folytatott le, és megállapította, hogy a tárgy egy tehénfog volt.

A szóvivő elmondta, hogy ilyesmi alkalmanként előfordulhat, és hogy a Torchy’s Tacos együttműködik a beszállítóval, hogy ez a jövőben ne fordulhasson elő újra.

A nő ügyvédje szerint a fog lenyelése fulladást okozhatott volna. A perben akár 250 ezer dolláros kártérítést is megítélhetnek.

Pontosan 10 éve írtunk egy hasonló esetről, igaz, akkor béka került a szendvicsbe:

Kapcsolódó

The post Valami nagyon undorítóra harapott rá a tacójában, perel a texasi nő first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Orbán a DPK-táborban: A Fidesz történelmi kormányzópárt, a Tisza egyelőre múló jelenség

Erősnek, bátornak és zseniálisnak nevezte Trump Netanjahut, és biztosította a támogatásáról

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.23Ft
18 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 20:35 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 20:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.2Ft
18 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 20:35 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 20:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »