A barátai húzták ki a vízből, majd újraélesztették a strandon elmerült férfit

A barátai húztak ki a vízből egy 50 év körüli férfit, aki fürdőzés közben merült el egy strandon, a múlt héten. A férfi ekkor már nem lélegzett, ezért a társaság azonnal mentőt hívott, és a parton megkezdte az újraélesztést – számolt be róla az Országos Mentőszolgálat.

A mellkasi nyomások rövid időn belül eredményre vezettek. A helyszínre riasztott szigetszentmiklósi ügyeleti egység és a mentőgépkocsi már eszméletlen állapotban találta a férfit, az ellátását azonnal emelt szinten folytatták.

Rövidesen mentőhelikopter is érkezett, a beteget végül stabil állapotban, légi úton vitték kórházba.

Kétszer mentettek életet egy nap alatt

Ugyanezen a napon a szigetszentmiklósi alapellátási ügyeleti telephely másik mobil egységét is újraélesztéshez riasztották. Egy 45 év körüli férfi mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd elvesztette az eszméletét, és összeomlott a keringése.

A helyszínen a mentésirányító telefonos segítségével kezdték meg az újraélesztést, majd az ügyeleti egység folytatta az ellátást. Később esetkocsi és mentőhelikopter is csatlakozott a mentéshez, a férfit folyamatos újraélesztés mellett szállították kórházba.

The post A barátai húzták ki a vízből, majd újraélesztették a strandon elmerült férfit first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Megdőlt az abszolút melegrekord

Felszámolási eljárás indult a Doktor24 ellen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.82Ft
30 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 30 Jun 2026 18:55 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 18:45 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.54Ft
30 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 30 Jun 2026 18:55 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 18:45 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »