A fideszes Szatmáry Kristóf olyan szervezetet szeretne építeni, ahol a belső kontraszelekciós mechanizmusokat újra megerősítik

„Vissza kell adnunk a Fidesznek azt az erejét, hogy valódi nemzeti gyűjtőpárt, olyan közösség, amely képes megszólítani különböző élethelyzetben lévő embereket, és közös nevezőt találni bennük. Olyan szervezetet, ahol a belső kontraszelekciós mechanizmusokat újra megerősítjük” – írja a közösségi médiában publikált kiáltványában Szatmáry Kristóf.

A parlamentből kibukott képviselő szerint nyitniuk kell, befelé és kifelé is. „Több hangon kell megszólalnunk, többféle választ kell adnunk az emberek különböző problémáira” – fogalmaz a posztban. A kontraszelekciós mechanizmusok megerősítésével kapcsolatos felvetésének ugyanakkor némiképp ellentmond, hogy ezt is írja: „A teljesítmény és a munka kell, hogy legyen a fő szempont.”

Szatmáry Kristóf nem kevesebb, mint öt ciklust nyomott le képviselőként az Országgyűlésben, ebből kétszer sikerült egyéniben győznie. Most nem jött össze, tiszás ellenfele, Szabó Alexandra közel kétszer annyi szavazatot kapott a főváros 14-es választókerületében. Szatmáry a Fidesz országos listáján eredetileg a 69. helyen állt, de nem került azok közé, akiket besuvasztott a parlamenti frakcióba a pártvezetés.

A kontraszelekció kifejezés tankönyvi jelentése: olyan rendszer, amelyben a tehetségtelenek érvényesülhetnek, a tehetséges embereket nem engedik kiemelkedni.


Forrás

Érdekességek

Putyin nem lesz boldog az ukrán dróndiplomácia újabb állomása láttán

Hektáronként 4000 eurót fizet az állam, csak vágják ki a szőlőtőkéket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.74Ft
28 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 11:45 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 11:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF312.88Ft
28 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 28 Apr 2026 11:45 UTC
Latest change: 28 Apr 2026 11:38 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »