A Tisza Párt hétvégén közzétett, 240 oldalas, „A működő és emberséges Magyarország alapjai” címet viselő programjában viszonylag jelentős részt szentel a tudománynak és a felsőoktatásnak. A két terület az „Okos nemzet, világszínvonalú tudás” című fejezetben szerepel, amely, akár a többi téma esetében, a Tisza által legalapvetőbbnek tartott problémák azonosításával kezdődik – ezek többnyire strukturális gondok, valamint a túlzott ideológiai befolyásból eredőek –, majd rögzíti egy leendő kormány vállalásait. És akárcsak a többi területen, itt is felsejlenek azok a szupermérföldkövek, amelyek teljesítését az EU elvárta volna az egymást követő Orbán-kormányoktól, ezeket meg is ígérték, majd zömmel nem, vagy csak felemásan teljesítették.

Mi lesz a kekva-rendszerrel és az Erasmusszal?

A felsőoktatás területén azokat az alapvető problémákat nevezik meg, amelyekről szakértők is évek óta beszélnek. A diplomások alacsony aránya (a 25–34 évesek körében a diplomások aránya 29,4 százalék, miközben az EU- átlag 43,1 százalék) és az ennek következtében romló versenyképesség szerepel az első helyen. Ezt követi az alulfinanszírozottság, vagyis az, hogy az állam GDP-arányosan keveset költ a felsőoktatásra, illetve rosszak az oktatói bérek, valamint a hallgatói ösztöndíjak. Az alapítványosítás problémái következnek ezek után, a kekva-rendszer politikai érdekből, élethosszig kinevezett kuratóriumi tagjaival, az átláthatatlansággal és azzal, hogy emiatt a modellváltó egyetemeket az Európai Bizottság kizárta az Erasmus és Horizont programokból.

A Tisza elérhetőbb felsőoktatást ígér, azaz, hogy az egyetemre járás ne a családok anyagi helyzetén múljon. „Az első alapdiploma megszerzését a társadalom lehető legszélesebb körének tandíjmentessé tesszük” – ígéri a program, szélesebb hozzáférést és nagyobb ösztöndíjakat is kilátásba helyezve.

Lényeges pont a kekva-modell megszüntetésére, az egyetemi autonómia visszaállítására tett ígéret. Mint ismeretes, Magyarországon 2019 és 2021 között, erőltetett menetben átalakították a felsőoktatás csaknem teljes rendszerét: egy sajátos privatizációs modellben alapítványi konstrukciókba vitték be az egyetemek vagyonát, a kuratóriumi pozíciókba pedig kormányhű embereket (első körben még kormánytagokat is) ültettek. Ahány egyetem, annyiféle módon ment végbe a folyamat, és az eredmények sem azonosak, de mindenütt ezek az ún. közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) lettek az egyetemek tulajdonosai és fenntartói. Jelentős vagyont kaptak, de közben az állam is benne maradt a fenntartásban valamiképpen, az egyetemi autonómia pedig sok intézményben jelentősen sérült, illetve akár meg is szűntek az intézmény garanciái. Ezt a modellt a Tisza leváltaná, de nem részletezi, hogy pontosan mire. „Nyitott és átlátható” struktúrát ígér, az autonómia visszaállítását, a közpénz feletti kontrollt és a politikai kinevezettektől való megszabadulást.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) privilegizált szerepe megszűnne. Külön is megemlítik, hogy a MCC-nek juttatott állami vagyont visszaveszik. A papíron tehetséggondozóként működő MCC vagyona már 2020-ban, amikor az állam a Mol és a Richter 10-10 százalékos részvénycsomagját átadta a részére, 1,7 milliárd dollárnak felelt meg. Emlékezetes, hogy 2023-ban megvásárolták a Libri könyvkiadó- és terjesztő csoportot, így közvetlen befolyást szerezve a hazai könyvpiac több mint fele fölött. Az Orbán Balázs nevével fémjelezhető szervezet tavaly is úszott a pénzben, 31 milliárd osztalék jutott az MCC-nek. Mint a Tisza-program írja: „Az állam nem tarthat fenn és nem finanszírozhat olyan intézményt, amelynek működését pártpolitikai célok, lojalitási elvárások vagy ideológiai kiválasztás határozza meg.”

Azt is ígérik, hogy 2035-ig a globális top 200-ba juttatnának legalább egy magyar egyetemet. Több éves finanszírozási pályát alakítanak ki, és a GDP-arányos támogatást ilyen módon viszik az uniós, illetve OECD-átlag közelébe.

Szorosabbra fűznék a felsőoktatás, az innováció és a termelés kapcsolatát, mérhető szempontrendszerek alapján alakítják majd a felsőoktatás egészét. Ígéretet tesznek arra is, hogy a diákok ismét bekapcsolódhatnak az Erasmus-programba, valamint hogy megújítják a tanárképzést.

Autonóm és jobban működő tudományról szól az ígéret

Ami a tudományt illeti, itt is úgy tűnik, a programalkotók hallják az érintetteket képviselő szervezetek hangját. A fő problémák között elsőként a politikai-ideológiai alapú befolyás, az intézményi autonómiák megszüntetése, az intézményrendszer, a kutatóhálózat szétzilálása szerepel. Valamint megint csak az alulfinanszírozottság és az ebből fakadó versenyhátrány: a szöveg a K+F területről azt írja, GDP arányosan 1,32 százalék volt a ráfordítás, miközben az uniós átlag 2,22. A problémák sorában említik a finanszírozás kiszámíthatatlansága mellett az intézményrendszer kiszámíthatatlan alakulását is. Valóban, az MTA-ról leválasztott, jelenleg HUN-REN néven működő kutatóintézeti hálózatot a 2019-es szétválasztás óta többször nevezték át, strukturálták újra, illetve emlékezetes, hogy az elvben egységes hálózatról négy bölcsész- illetve társadalomtudományi intézetet tavaly levágtak és az ELTE-hez csatoltak. Eközben a maga folyamat sem befejezett még, perek, valamint a vagyonátadás akadályai is terhelik.

A program felsorolja az alacsony kutatói fizetéseket is, és jól azonosítja a kutatói elvándorlás problémáját. Erről az MTA és a Fiatal Kutatók Akadémiája tavaly felmérést is készített, eszerint a válaszadók több mint felénél (53%) merült már fel a tudományos pálya elhagyása, ami a fiatalabbaknál sokkal gyakoribb: a 31–35 évesek körében például több mint 70 százalék jelezte, hogy már fontolóra vette a pályaelhagyást.

A Tisza szerint probléma az MTA, a HUN-REN és az egyetemek körüli folytonos zűrzavar, az állandó politikai nyomás ezeken a szervezeteken, és ebből adódóan a nemzetközi programokban és a vállalati együttműködésekben is az elvárhatónál alacsonyabban teljesít a magyar tudomány.

A Tisza új, átlátható törvényt ígér, visszaállítva az MTA és a kutatóintézetek szakmai önállóságát és rendezve az akadémiai vagyon helyzetét. Arról nincs szó konkrétan, hogy a négy elcsatolt intézettel mit terveznek – igaz, hogy viszonylag kevés konkrét intézményrendszeri átalakítást előlegez meg a szöveg. Több pénzt ígérnek alapkutatásra, stabil finanszírozást az intézeteknek. A GDP 2 százaléka fölé viszik a K+F ráfordításokat, azzal, hogy a hosszú távú cél az unió által is kitűzött 3 százalék.

Kiszámítható bérpályát, valamint lakhatási támogatást ígérnek a kutatóknak – miközben a program ennél a pontnál említi az országos, egységes értékelési és minőségbiztosítási rendszert is.

És ismét előkerül a szövegben az Erasmus és a Horizont: láthatóan fontosnak tartja a program a hazai akadémiai és tudományos világ nemzetközi kapcsolatrendszerének javítását, mint ahogy az ipar és a kutatás hatékonyabb kapcsolódását is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Forrás