A magyarok akár hatszor veszélyesebbnek látják az országot, mint amilyen valójában

Kezdjük egy jól ismert gondolatkísérlettel: ha egy földönkívüli megérkezne Magyarországra és a könnyen elérhető információforrásokból kezdene el tájékozódni, vajon mit gondolna, mennyire veszélyes országban élünk? Ha a sajtót vagy a közösségi médiát vesszük alapul, talán nem túl kockázatos arra tippelni, hogy messze eltúlozná az érzékelt veszélyeket a valósághoz képest. Alig telik el úgy egy nap, hogy ne olvasnánk vagy hallanánk tucatszámra autóbalesetekről, betegségekről, bűncselekményekről, bevándorlási krízishelyzetekről és egyéb, a mindennapokban érzékelhető társadalmi kockázatokról, nemcsak Magyarországon, de Európa-szerte is.

Amos Tversky és Daniel Kahneman „elérhetőségi heurisztikának” (availability heuristics) nevezte el azt a jelenséget, amely torzítja az emberek érzékelését bizonyos események bekövetkezésének valószínűségéről. Az elmélet szerint pontos adatok és ismeretek hiányában az emberek hajlamosak nagyobb valószínűséget tulajdonítani olyan eseményeknek, amelyekre könnyen találnak példát és kevesebbet olyanokra, amelyekhez nagyobb erőfeszítéssel a memóriájuk mélyére kellene ásniuk. És hát ki ne tudna kapásból felidézni halálos kimenetelű autóbalesetet, betegségben elhunyt ismerőst vagy barátot, a média-technológiai változásoknak hála mára már valós időben követhető bűncselekmények tárgyalását, gazdasági nehézségekkel küszködő embereket, vagy akár csak egy Közel-Keletről érkező bevándorlót, akinek veszélyes mivoltát nem kevés politikai szereplő igyekezett elmagyarázni és kiragadt példákkal illusztrálni Magyarországon és Európa egyéb országaiban egyaránt az elmúlt évtizedekben?

Az Europion felmérésében arra vállalkoztunk, hogy ilyen mindennapos (valós vagy széles körben vélt) kockázatok valószínűségének érzékelésére pontos számszerű becslést adjunk a magyar lakosság körében. A kutatásban az Ipsos Perils of Perception sorozatának megközelítését követtük, pontos számszerű becslésre kérve a válaszadóinkat, az „1000 emberből hányat érint…” formában. A kérdéseket szabadszavas formában tettük fel előre megadott skála helyett, ezzel is csökkentve annak a módszertani kockázatát, hogy a válaszadók a skála kezdő és végpontjai függvényében „igazítják” a tippjeiket a szabadon eresztett gondolkodás és tippelés helyett. A megadott tippek alapján a legfrissebb elérhető hivatalos adatok (KSH, rendőrségi statisztikák, NTAK, Eurostat stb.) alapján minden válaszadónak kiszámoltunk egy szorzót, amely azt számszerűsíti, hogy a valós adatokhoz képest hányszorosára becsüli az adott jelenség kockázatát. A jelenségeket – pontos megszövegezéssel – és az átlagos túlbecslési szorzókat az alábbi táblázat foglalja össze.

A táblázatban látható egy erősen kilógó adat, ami a lakásbetörésekre vonatkozik. Ennek a durva túlbecslésnek számos oka lehet, de ezek közül kettő mindenképp kiemelendő. Egyrészt a „hány embert érint közvetlenül” megfogalmazás nem feltétlenül azonos a válaszadók fejében azzal, hogy hány ember lakásába törtek be – például ha egy ismerősünk meséli, hogy a szülei házába betörtek, az értelmezhető oly módon is, hogy az ismerősünket közvetlenül érintette. Másrészt a regisztrált adatok és a valós betörések közötti különbség nagyságrendnyi is lehet, és a válaszadók nem feltétlenül differenciálnak a kettő között.

A többi kilenc elem átlagos túlbecslési sávja (1,4–6,6) azonban nagyjából megegyezik az Ipsos-mérések túlbecslési sávjával. Kijelenthető tehát, hogy az emberek a mindennapos kockázatokat hajlamosak másfélszerestől hat és félszeresig terjedő mértékben eltúlozni. Az is látható, hogy az eltúlzás mértéke nem igazán függ össze a témakörrel.

A durván eltúlzott betörési statisztikához képest például a külföldiek által elkövetett bűncselekmények arányát „csak” 3-szorosan túlozzuk el. Viszonylag nagy mértékben (5x) túlozzuk el a Magyarországon élő külföldiek arányát, de viszonylag kevéssé az európai muzulmán lakosságét (2,9x). A gazdasági-szociális területeken is jelentős a szórás: viszonylag pontosak a becslések az európai fűtési problémákra („csak” 3-szoros túlbecslés), de jelentősen túlbecsüljük a magyar munkanélküliséget (5x) és a súlyos anyagi deprivációt (5,8x). Ami pedig a betegségeket és baleseteket illeti, ebben a kategóriában egyszerre jelentkeztek a legpontosabb (emlőrák előfordulási aránya – 1,4x) és a legpontatlanabb (demencia, Alzheimer-kór – 6,6x) becslések, míg a halálos közúti balesetek aránya (5,8x) is inkább a pontatlanabb végén található a skálának.

Az aggregált (átlagos) túlbecslési arányokon túl szintén érdekes – vagy talán még érdekesebb –, hogy egyéni szinten milyen tényezők mozgatják az eltúlzási arányokat. Ehhez első lépésben létrehoztunk egy „átlagos túlbecslési mutatót”, ami minden egyes válaszadó átlagos túlbecslését méri, a fenti kérdések és területek átlagában. Az elemzés ezen részéhez kivettük a számításból a lakásbetöréseket annak extrém – és ezáltal kutatási szempontból kétséges érvényességű – értékei miatt. Ezt követően ennek az átlagos túlbecslési aránynak az értékét igyekeztünk megbecsülni egy többváltozós statisztikai modellel, amely demográfiai és médiafogyasztási változók magyarázó hatását méri a túlbecslés várható mértékére. A becsült hatásokat az alábbi ábra mutatja be.

A többváltozós modellből becsült fenti hatásokat részleges, „ceteris paribus” hatásokként kell értelmezni, tehát például az első sor azt jelenti, hogy mennyiben különbözik az eltúlzási szorzó nők és férfiak között, ha ők amúgy minden más tekintetben (kor, iskolázottság, médiafogyasztás stb.) azonosak lennének. Ennél a példánál maradva: a nemek közötti különbség számottevő. A férfiak átlagos eltúlzási szorzója átlagosan 1,9-cel alacsonyabb a nőkénél. A korcsoportokat vizsgálva pedig érdekes módon a 30–39 évesek eltúlzási szorzója emelkedik ki pozitív és a 60 évnél idősebbek negatív értelemben, azaz a jelenségeket leginkább a 30-39 évesek hajlamosak eltúlozni, míg az idősebbek pontosabb becsléseket adnak róluk. Ehhez képest kevésbé meglepő, hogy a diplomával rendelkezők sokkal (1,9), az érettségivel rendelkezők pedig valamivel (0,6) kevésbé túlozzák el a kockázatokat. Lakóhely szerinti vizsgálatban szerényebbek a különbségek, de a vidéken élők valamivel hajlamosabbak eltúlozni a kockázatokat, bár a különbség csak a megyei jogú városokban élők esetében szignifikáns a fővárosban élőkhöz képest.

A médiafogyasztási változók tekintetében két irányból közelítettünk. Egyfelől rákérdeztünk a válaszadók első számú tájékozódási forrására, másfelől egy ötfokú, a „soha”-től a „napi szinten”-ig terjedő skálán értékelték, hogy az egyes területekről (bűnügyek, balesetek, bevándorlás stb.) milyen gyakorisággal olvasnak, hallgatnak híreket. A tájékozódási formák közül egyértelműen kiemelkedik a közösségi média és a televízió „valóságtorzító” hatása a kockázatok értékelésére. Az online hírportálokhoz viszonyítva mind a közösségi médiából, mind a televízióból tájékozódók hajlamosak jelentősen túlbecsülni a kockázatokat. Érdekesség ellenben, hogy a hatás ugyan a várható, negatív irányba mutat, de nem mértünk szignifikáns különbséget a hírfogyasztás rendszerességére vonatkozóan. Nem tűnik igaznak – vagy legalábbis a mérés ezt a hatást statisztikailag nem bizonyítja – az a tétel, hogy aki többet tájékozódik, az pontosabban képes megítélni a kockázatok mértékét. Inkább a tájékozódás forrása, mint annak mennyisége vagy frekvenciája tűnik perdöntőnek.

Kutatásunk messzemenően alátámasztja tehát azt a korábbi elméletekből és kutatásokból ismert jelenséget, miszerint az emberek nemcsak hogy hajlamosak túlbecsülni a mindennapos kockázatokat, hanem ezeknek többszörös valószínűséget is tulajdonítanak a valós veszélyekhez képest. Mindennek mértéke jelentősen változik az egyes témakörök között, ahogy állampolgár és állampolgár között is jelentősen szóródik. A férfiak, a magasan iskolázottak, az idősek és az online hírportálokról tájékozódók átlagosan pontosabb, a nők, az alacsonyan iskolázottak, a 30-39 évesek és a közösségi médiából és/vagy televízióból tájékozódók pedig átlagosan pontatlanabb becsléseket adnak, vagyis nagyobb mértékben hajlamosak eltúlozni a kockázatokat.

Módszertan: Az Europion az eredményekhez felhasznált adatokat 2026. szeptember 21-én vette fel mobil- és webapplikációs adatfelvétel segítségével. A felmérésben 1500 fő vett részt, az eredmények reprezentatívak a magyar 16 éves kor feletti lakosságra nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és régió tekintetében. A minta és az alapsokaság demográfiai szegmensei közötti kisebb százalékos eltéréseket súlyozással korrigáltuk, a súlyozási eljárásban a válaszadók különböző digitális tevékenységeit és az áprilisi választásokra vonatkozó szavazat-visszaemlékezéseit is figyelembe vettük.


Forrás

Érdekességek

Az OpenAI besegít Ukrajnának a kórházak és erőművek oroszokkal szembeni kibervédelmébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.95Ft
24 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Sep 2026 15:15 UTC
Latest change: 24 Sep 2026 15:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.83Ft
24 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Sep 2026 15:15 UTC
Latest change: 24 Sep 2026 15:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »