A Megtorlótól Menelaoszig: így lett problémás kölyökből Hollywood karizmatikus keményfiúja

Matt Damon szerint az Odüsszeia nem az a film lenne Jon Bernthal nélkül, mint ami végül lett belőle. A szigorú arcélű színész az embert próbáló forgatáson mindenkinek példát mutatott kitartásból és állhatatosságból. A trójai falovas jelenet felvételekor Bernthal – aki Menelaoszt, Spárta királyát alakítja a filmben – nyakig állt a vízben, ami az eredeti tervekkel ellentétben jéghideg volt. Christopher Nolan rendező azt javasolta a reszkető színésznek, jöjjön ki a vízből. Bernthal erre nem volt hajlandó.

Annyit kiáltott:

Nem törsz meg, Chris! Semmit sem tehetsz, ami megtörne!

Damon azt mondta, ez volt az első alkalom, hogy valaki a forgatáson átlépte saját teljesítőképessége határait.

Miután megtapasztalták, mire képes Jon Bernthal, többé senki nem panaszkodott a forgatás öt hónapjában. Legalábbis így szól az anekdota. „Ez megadta az alaphangot mindannyiunk számára, és megmutatta, hogyan kell odatennünk magunkat egymás és a film érdekében” – fogalmazott az Odüsszeuszt játszó színész.

Bernthal 25 éve van a pályán, ez idő alatt olyan neves rendezők filmjeiben tűnt fel kicsi, de nagyhatású szerepekben, mint Oliver Stone (World Trade Center), Roman Polański (Szellemíró), Martin Scorsese (A Wall Street farkasa), Denis Villeneuve (Sicario – A bérgyilkos) vagy Ava DuVernay (Származás). Pályája az elmúlt években látványosan felfelé ívelt, 2026-ban ért a csúcsra.

  • Az év elején jött ki főszereplésével a Minden történetnek két oldala van minisorozat, amely azóta bekerült a Netflix 10 legnépszerűbb angol nyelvű sorozata közé.
  • Majd újra feltűnt – színészként és társíróként – abban a sorozatban, melyért korábban Emmy-díjat nyert a legjobb vendégszereplő kategóriában, A mackóban, illetve a The Punisher: Az utolsó célpont című különkiadásban. Utóbbiban Frank Castle, azaz a Megtorló bőrébe bújt. Annak idején ez volt az egyik első igazán nagy szerepe, melyet a Marvel-univerzum több darabjában magára öltött az elmúlt évtizedben, legutóbb a már említett legújabb Pókember-filmben.
  • És miközben a mozikban a nyár két legsikeresebb filmjeiben lehetett őt látni, a Broadwayn is bemutatkozott, a hetvenes évek egyik legnagyobb kultuszfilmje, a Kánikulai délután színpadi adaptációjában.

Miután a színdarab kifutott, megérdemelt szabadságra ment, hogy végre több időt tölthessen feleségével és három gyerekével.

De milyen út vezetett idáig?

Netflix Minden történetnek két oldala van

Balhés kisgyerek az elitiskolában

Ezekkel a kibaszottul hatalmas fülcimpákkal születtem meg, és az orvos azt javasolta a szüleimnek, hogy azonnal csináltassanak plasztikai műtétet. Mégis ki mond ilyet egy kisbabáról?!

The post A Megtorlótól Menelaoszig: így lett problémás kölyökből Hollywood karizmatikus keményfiúja first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kerkez Milos visszaszólt a szurkolóknak, és tisztázta, jön-e haza a válogatottba

Rakétát és egy azonosítatlan lövedéket is kilőtt Észak-Korea

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.24Ft
21 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Sep 2026 00:55 UTC
Latest change: 21 Sep 2026 00:47 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.18Ft
21 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Sep 2026 00:55 UTC
Latest change: 21 Sep 2026 00:47 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »