Mozambik északi erdős vidékein az emberek nemcsak egymással beszélnek különböző nyelveken és nyelvjárásokban, hanem a madarakkal is, méghozzá helyi „dialektusokban”. A Fokvárosi Egyetem (University of Cape Town) kutatóinak új tanulmánya szerint a mézvadászok régiónként eltérő hangjeleket használnak az úgynevezett mézkalauz madarakkal való kommunikációra, ami feltűnően hasonlít ahhoz, ahogyan az emberi nyelvek helyi változatai kialakulnak. A People and Nature folyóiratban megjelent kutatás először mutatja ki, hogy az ember és a vadon élő állatok közötti kommunikáció egy adott térségen belül is nyelvszerű mintázatokat követhet.

A feketetorkú mézkalauz (Indicator indicator) arról ismert, hogy elvezeti az embereket a vadméhek fészkeihez: az emberek begyűjtik a mézet, a madarak pedig hozzájutnak a visszahagyott viaszhoz és lárvákhoz. Ez a ritka, kétirányú együttműködés hangjeleken alapul: a mézvadászok messziről hívó hangokkal csalogatják a madarakat, majd halkabb jelzésekkel tartják fenn a kapcsolatot, miközben követik őket az erdőben.

A kutatók a Niassa Természetvédelmi Terület 13 falujában összesen 131 mézvadász hívásait rögzítették, és azt találták, hogy ezek a hangok (trillák, morgások, füttyök és kiáltások) annál inkább eltérnek egymástól, minél távolabbi közösségekben figyelték meg őket. A különbségeket nem magyarázták környezeti tényezők, és azok a vadászok, akik más faluba költöztek, átvették az új közösség „helyi madárnyelvjárását” is, ami egyértelműen kulturális eredetre utal.

A kutatás szerint ráadásul maguk a madarak is megtanulják ezeket az emberi dialektusokat. A regionális eltérések ellenére az együttműködés az egész térségben hatékony marad, ami azt jelzi, hogy mindkét faj folyamatosan alkalmazkodik a másikhoz.

Forrás