
Egy friss kutatásban megfigyelték, hogy az emberek a „nőnek” címkézett mesterséges intelligenciát jobban kihasználják, mint a férfinak titulált AI-okat. Az iScience folyóiratban megjelent tanulmány azt mérte fel, hogy hogyan változik az emberek együttműködési hajlandósága, amikor az AI-partnerük női, nembináris, férfi vagy nem megjelölt nemi címkét kap. A résztvevőknek a „fogolydilemma” gondolatkísérletet kellett végrehajtaniuk: ha a játékosok együttműködnek, mindketten jó eredményt érnek el, de ha csak az egyikük működik együtt, akkor a másik résztvevő ér el jobb eredményt – ha pedig egyikük sem kooperál, mindketten rossz eredményt kapnak.
A kutatás azt találta, hogy az emberek körülbelül 10 százalékkal nagyobb eséllyel használták ki az AI-partnereket, mint az embereket, és a nemi megoszlások is érdekes tendenciát mutattak. A résztvevők nagyobb valószínűséggel működtek együtt női, nembináris vagy nem jelölt nemű partnerekkel, mint férfiakkal, mert azt feltételezték, hogy ezek is az együttműködést választják. A férfinak címkézett mesterségesintelligencia-partnerekkel sokkal bizalmatlanabbak voltak a résztvevők, és főként a nők működtek együtt inkább a „női” AI-jal – ezt a jelenséget homofíliának nevezik.
A kutatás szerint azok a résztvevők, akik nem kooperáltak, azért tettek így, mert vagy arra számítottak, hogy a másik sem fog, vagy ki akarták használni a partner együttműködési hajlandóságát. A kizsákmányolás áldozatául általában a női, nembináris vagy nem megjelölt nemű partnerek váltak. A kihasználó magatartásra inkább a férfiak voltak hajlamosabbak – főként, ha nem emberrel, hanem AI-partnerekkel kellett volna kooperálniuk, míg a nők nem tettek különbséget ember és AI között.
„Az emberek és az AI-ügynökök közötti interakciókban megfigyelhető torzítások valószínűleg hatással lesznek az ilyen rendszerek tervezésére is – például arra, hogyan maximalizáljuk a felhasználói elköteleződést, és hogyan növeljük a bizalmat az automatizált rendszerekkel való együttműködés során” – írták a kutatók. A szakértők szerint ráadásul az AI antropomorfizálása (egy tárgy vagy állat emberi tulajdonságokkal való felruházása) felerősítheti a már meglévő nemi torzításokat.










