Az a gyanús, akit meggyanúsítanak

Dögmeleg jó reggelt! Újra itt a reggeli hírlevél – ami nem az egyedüli –, benne az elmúlt nap fontosabb anyagaival. De előbb a legfontosabb.

Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében, a TEK volt főigazgatóját az ukránok jogellenes fogvatartásával és sanyargatásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.

PARLAMENT

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése és a polgármesterek fizetéscsökkentése is napirenden volt az Országgyűlésben. (Ha elfogadják a módosítót, Lánczi Tamás nem kap végkielégítést, vagyonnyilatkozatot kell tennie.)

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásából megtudhattuk, miért akarnak új költségvetést, miért nem köszönt senki Nagy Mártonnak, és hogy hogyan képzelik el az alkotmányozást. Magyar Péter szerint akkor kellett volna kiabálni, amikor szétlopták az országot. A parlament leghevesebb vitájában a házelnök elvette a szót Magyartól, aki ezt nem hagyta annyiban. Videóösszeállítást készítettünk a felszólalásokról.

Forsthoffer Ágnes kezdeményezte azoknak a pereknek a békés megegyezéses lezárását, amelyeket korábbi képviselők indítottak Kövér László túlzó mértékű büntetései miatt.

  • A nemzeti mezben meccsre tartó fiatalok látványa helyrebillentette a KDNP-s képviselő Pride által megsebzett világát.
  • „Én ezerszer inkább leszek megafonos, mint diktafonos” – mondta a fideszes Szűcs Gábor, aki a Tiszán kérte számon azt, amit a Fidesz csinált.
  • Márki-Zay Péter szerint amíg Lázár János nincs börtönben, addig nincs rendszerváltás sem.

HŐSÉG

Követjük az extrém hőséget, fotókon is megörökítettük a Budapestet is elérő hőhullám. Keressük a legdurvább izzadásokat és hőségriadózókat.

  • Magyar Péter azt kérte, a következő két napban csak a valóban fontos vízhasználatra korlátozzuk az ivóvíz-felhasználást.
  • Hiába kellene letekerni a hőség miatt Paksot, az árampara miatt Kapitány István felmentést adott az atomerőműnek.
  • Erdőkúton nincs víz vasárnap óta, több fővárosi kerületben pedig sokaknál elment az áram.
  • Németországban és Lengyelországban is megdőlt a valaha mért legmagasabb hőmérséklet rekordja.

GAZDASÁG

A miniszterelnök szerint a valós költségvetési hiány még az EU-s források hazahozatalát belekalkulálva is 7 százalék fölött alakulhat.

13 000-szeresen haladta meg a határértéket a Semcorp debreceni gyáránál az alumínium a talajvízben, ráadásul a hatóság már négy hónapja tudott a szennyezésről, mégis csak most léptek.

Szerdától csak telefonnal lehet fizetni a parkolásért Budapesten, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Viszont több éjszakai busz jár majd az agglomerációba.

Az újlipótvárosi önkormányzat által felkért szakértők szerint a Fenyő-szobor tervein érződik, hogy még nem kezdődött meg Fenyő halálának feldolgozása, és nem ártott volna a helyieket is megkérdezni.

  • Megvan az új NAV-elnök, Tamásné Czinege Csilla a kormányváltás óta eddig is irányította a hatóságot.
  • A Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett Zeller Judit, a TASZ munkatársa.

KÜLFÖLD

Újabb mentőcsapatok érkeztek Venezuelába, de egyre kisebb az esély, hogy túlélőket találnak. Egy nő a 18 napos kisbabájával élte túl a földrengést. De írtunk a 164-es toloncjárat tragédiájáról is.

Vlagyimir Putyin elismerte, hogy gondok vannak az üzemanyag-ellátással Oroszországban. Közben többéves börtönbüntetésre ítélték egy orosz melegbár dolgozóit: ez az első ismert büntetőügy Oroszországban, amiben a hatóságok a „szélsőséges LMBTQ-mozgalom” betiltására hivatkozva ítéltek el embereket.

  • Az Egyesült Államok és Irán újra megállapodott a támadások leállításáról.
  • Lövöldözés volt egy alsó-szászországi városban, többen meghaltak.
  • A Mi Hazánk cigányellenes szövegei miatt is nekimenne az AfD szélsőjobbos pártszövetségének egy európai vizsgálat.

FOCI-VB

A FIFA szempontjából tökéletesen alakultak az új rendszer csoportkörei. A brazilok az utolsó pillanatban verték meg Japánt, így ott vannak a nyolcaddöntőben.

  • Hemzsegnek a jugoszláviai gyökerű játékosok a vébén.
  • A dél-koreai elnök bírálata nyomán sűrű bocsánatkérések közepette lemondott a szövetségi kapitány, ahogy egyébként a cseh is.

És kijött a legutóbbi Borízű hang ingyenes verziója is.


Forrás

Érdekességek

Itt a vb eddigi legnagyobb meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Kézben tartották a BL döntő szurkolóit a budapesti rendőrök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF354.37Ft
30 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 30 Jun 2026 01:50 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 01:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.53Ft
30 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 30 Jun 2026 01:50 UTC
Latest change: 30 Jun 2026 01:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »